Légiósok: Futács nem nézett ki jól – Carrillo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.07. 09:48
null
Futács nem sok időt tölthetett a pályán (Fotó: Hajduk.hr)
Elkeseredetten nyilatkozott Joan Carrillo, a Hajduk edzője a Dinamo elleni 3–1-es vereség után Futács Márkóról, aki súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. A videofelvétel alapján valóban komoly lehet a baj.

„Nagyon erős csapat ellen játszottunk, az elején kaptunk egy gólt, majd volt egy-két lehetőségünk, de csak a második félidő közepén tudtunk egyenlíteni. Sajnos nem futballoztunk jól, és a hajrában még kétszer betaláltak a hazaiak” – nyilatkozta a mérkőzést követően Joan Carrillo, a Hajduk edzője.

A spanyol szakember elkeseredetten nyilatkozott Futács Márkóról. A magyar csatár a szünetben állt be, de bal térdének sérülése miatt a 74. percben le kellett cserélni. „Hétfőn vizsgálják meg, korábban is voltak már térdproblémái, sajnos nem nézett ki jól” – mondta.

A Slobodna Dalmacija azt írta, Futács nem is a csapattal utazott haza, hanem a klub egyik alkalmazottja vitte autóval Splitbe.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
1 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
21 órája

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28
Ezek is érdekelhetik