Légiósok: ez nem Kalmár(ék) meccse volt; Adorjánék lecsúsztak a playoffról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.18. 22:30
Kalmár Zsolt csapata, a Bröndby és Adorján Krisztián együttese, a Novara egyaránt kétgólos vereséget szenvedett a dán élvonal, illetve az olasz másodosztály hétközi fordulójában.

A Bröndby már a 4. percben emberhátrányba került Gregor Sikosek kiállítása miatt a forduló előtt két hellyel mögötte álló Lyngby ellen, amely a 25. és a 75. percben is kihasználta ezt – ekkor már nem volt a pályán a kezdőként pályára lépő Kalmár Zsolt, akit az 58. percben lecserélt edzője.Kalmár Zsolt, akit az 58. percben lecserélt edzője.

Az olasz másodosztályban sima, szintén kétgólos vereséget szenvedett a Novara, amelyben Adorján Krisztián végig a kispadon ült. A magyar játékos csapata a 9. helyen végzett a Serie B 2016–2017-es kiírásában, így eldőlt, hogy nem lesz érdekelt a rájátszásban, amiben eldől, a Spal és a Verona mellett melyik csapat jut fel harmadikként az élvonalba.

DÁNIA, SUPERLIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ

Bröndby (2.)–Lyngby (3.) 0–2

OLASZORSZÁG, SERIE B
42. FORDULÓ

Carpi (7.)–Novara (9.) 2–0

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik