Kalmár Zsolt Erdélybe utazott, a Sepsivel tárgyalt – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.07.03. 07:40
null
Kalmár Zsolt Sepsiszentgyörgyre utazott, hogy a Sepsi OSK-val tárgyaljon (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Nemzeti Sport Erdélyből származó értesülései szerint a 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt szerdán Sepsiszentgyörgyre utazott, hogy tárgyaljon a tavasszal román másodosztályba kiesett Sepsi OSK-val.

 

Kalmár Zsoltot szerdán már felismerték a szurkolók Sepsiszentgyörgyön. A Nemzeti Sport Erdélyből származó értesülései szerint a a 30 éves, 36-szoros válogatott labdarúgó azért utazott a városba, hogy tárgyaljon az új idényben a román másodosztályban szereplő, és egyértelműen a feljutásért harcoló Sepsi OSK vezetőivel.

Úgy tudjuk, a csütörtök délelőtti találkozó azonban nem vezetett eredményre, a középpályás jelen állás szerint nem szerződik a Sepsihez.

Mint ismeretes, Kalmárnak a Fehérvár FC-nél lejárt a szerződése, és a klub már bejelentette, hogy távozik. A 2024–2025-ös idényben 15 NB I-es meccsen szerepelt, egy gólt szerzett, viszont sérülés miatt március óta nem játszott. A sérüléséből azóta felépült, és várja az új kihívásokat (erről nyilatkozott nemrég a Nemzeti Sportnak). 

 

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Lelkileg megterhelő rehabilitációt követően immár fájdalommentesen tud edzeni a középpályás.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
13 órája

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
14 órája

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Magyar válogatott játékost szerződtetett a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:18

Fehérvár: a válogatott védővel folynak a tárgyalások a szerződésbontásról

Labdarúgó NB II
2025.08.09. 14:19

Liga 2: kapusának köszönhetően szerzett pontot a Sepsi

Minden más foci
2025.08.09. 12:52

Légiósok: a magyar csatár az első számú kiszemelt

Légiósok
2025.08.09. 12:35
Ezek is érdekelhetik