Körkapcsolás – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2017.04.09. 01:06

Vannak mondatok, gondolatok, amelyek berögzülnek az ember agyába, s egyszerűen nem hagyják magukat kipiszkálni onnan, előfordul, hogy önmagukban hatni kezdenek, s az is, hogy burjánzásuk további gondolatkezdeményeket csihol elő. Számomra ezen a héten kettő ilyen is akadt, méghozzá saját forrásból, vagyis a Nemzeti Sportból. Az egyik, hogy érdemes az életet a polgári derű egyensúlyban tartó szelídségével szemlélni, a másik pedig, amit a neves német sportújságíró, Raphael Honigstein fogalmazott meg az ottani futballdrukkerről: „Nem érdekli a Bayern dominanciája, (…) azért megy a meccsre, hogy a sajátjait buzdítsa.”

A szurkolói psziché és a szelíd derű viszonylag nehezen állítható párhuzamba, utóbbi állítás viszont valóban gondolatébresztő, hiszen nyilván nemcsak klub-, hanem nemzeti szinten is megállja a helyét. Így máris eljutottunk Dunaszerdahelyre, ahol a helyi DAC brusztos, nem túl magas színvonalú szlovák bajnoki mérkőzésen, mégis torokszorító s egyben lélekemelő pillanatok közepette múlta felül a pozsonyi Slovant. Herr Honigstein bizonyára még sosem járt a Sport utca 18. alatt található szépen felújított létesítményben, de egyetértene velünk, itt bizony senkit sem érdekel a fővárosi rivális vagy bárki más dominanciája, csak a csapatban megtestesülő magyarságtudat.

Annak, akinek a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország térképe nemcsak egy szelet rántott húst formáz (bár azt is szeretjük nagyon), hanem mély érzelmeket ébreszt, innen már nem nehéz eljutnia addig, hogy igényelje az információkat határon túli nemzettársaink sportbéli sikereiről.

A közszolgálati televízió, lapunk és honlapunk nem véletlenül volt ott Dunaszerdahelyen, s azt mondom, ott a helyünk Eszéken, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön és bármerre, ahol még részben-egészben működik a magyar foci.

Sőt nem csak a foci! A jégkorong Mol Liga tökéletes példa a földrajzi-kulturális egység sportbéli manifesztálódására, a pingpongozók és a birkózók is megvalósították már a maguk nemzetegyesítését az asztal és a szőnyeg mellett azzal, hogy a külhoniakat bekapcsolták a hazai sportági vérkeringésbe. Maradván mégis a gyepen, jómagam szívesen hallanék például a rádióban olyan körkapcsolást, amely nemcsak az NB I-es helyszínekről jelentkezik be, hanem a határon túlról is.

Nem a távolságon, a benzinköltségen múlik, hanem az elhatározáson. Meg persze az időpontokon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik