Légiósok: Kádár-ügyben a Galata szava is döntő lehet – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.19. 09:16
null
Kádár Tamás egyelőre a poznaniakkal edzőtáborozik Cipruson (Fotó: AFP)
Ukrán sajtóhírek szerint a Galatasaray a Dinamo Kijev horvát labdarúgóját, Domagoj Vidát szeretné szerződtetni, egyelőre ez a függőben lévő ügy szab szakmailag és anyagilag gátat Kádár Tamás téli klubváltásának.

 

A kijeviek ugyanis – ugyancsak sajtóhírek szerint, amelyekről korábban már beszámoltunk – a Lech Poznan magyar légiósával pótolnák a távozó védőt. Egyelőre azonban az ukrán és a török álláspontok távol vannak egymástól: előbbiek ötmillió eurót kérnének, utóbbiak egymilliót adnának. A transfermarkt.de 9 millió euróra teszi a 27 éves Vida értékét, akinek szerződése még másfél évig érvényes.

Van, pontosabban lehet Kádár-ügyben még egy szál, amelynek vége szintén a Galatasaraynál van. A törökök ugyanis másik horvát védővel is kacérkodnak, a 30 éves Vedran Corluka pedig épp a Lokomotiv Moszkvának a játékosa, amely még tavaly nyáron vetődött fel Kádárnál lehetséges új állomáshelyként.

A hírt közlő gloswielkopolski.pl oldal annyi kiegészítést tett hozzá a magyar labdarúgó ügyéhez, hogy egyelőre a Poznannal tartott a ciprusi edzőtáborba, viszont amint befut a remélt ajánlat (2.5 millió euró), máris csomagolhat és távozhat. Ebben az esetben a már szerződtetett ukrán Volodimir Kosztevics mellett balhátvéd posztra még Blazej Augustynt is megszerezheti a Lech.

Legfrissebb hírek

Sallai „lesgólpasszig” jutott, a Galatasaray sima győzelemmel maradt hibátlan

Légiósok
2025.08.15. 22:29

Cristian Ramíreznek nem volt opció, hogy a Fradi kispadján üljön

Minden más foci
2025.08.09. 09:22

Sallai jobbhátvéd volt, büntetőt harcolt ki, simán nyert a Galata a nyitányon

Légiósok
2025.08.08. 22:37

Hallgass az ösztöneidre! – Kamler János jegyzete

Légiósok
2025.08.08. 06:33

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
2025.08.01. 10:43

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
2025.07.26. 21:52

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13
Ezek is érdekelhetik