Légiósok: Kalmár jelezte távozási szándékát – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.12.06. 12:47
A német Bild információi szerint a Bundesligában szereplő RB Leipzig magyar játékosa, Kalmár Zsolt közölte a klub vezetőségével, hogy a kevés játéklehetőség miatt télen távozna a csapattól.

A hétszeres magyar válogatott középpályás ebben a szezonban a Bundesligában még egyszer sem lépett pályára, míg a Német Kupában három perc jutott neki a Dynamo Dresden elleni mérkőzésen, amelyet a lipcsei alakulat tizenegyespárbajban elveszített – a szétlövés során Kalmár nem hibázott.

Korábban Lőw Zsolt, a bajnokságban listavezető csapat pályaedzője kifejtette, hogy Kalmár Zsolt az utóbbi hónapokban rengeteget fejlődött, nagyon figyel az edzések utáni levezetésre és a táplálkozásra, sokat tanult a labda nélküli játékról, de az RB Leipzig kerete jelenleg annyira erős, hogy nem tudják garantálni számára a rendszeres játéklehetőséget.

A 21 esztendős futballista szerződése 2019 nyaráig érvényes a Bundesliga újoncával.

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
53 perce

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
11 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik