Bundesliga: holland és lengyel kérője is akad a magyar légiósnak

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2016.12.23. 14:03
null
Kalmár Zsolt iránt több országból is érdeklődnek (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban 2. helyen telelő, Gulácsi Pétert is foglalkoztató RB Leipzig a tavaszi folytatás előtt jó eséllyel kölcsönadja magyar válogatott középpályását, Kalmár Zsoltot, aki iránt több országból is érdeklődnek.

„Németország mellett Hollandiából és Lengyelországból is érdeklődnek Kalmár Zsolt iránt” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a hétszeres válogatott középpályást képviselő Stars and Friends menedzseriroda részéről Esterházy Mátyás.

„Először a lipcsei vezetőkkel kell egyeztetnünk, de ahogy korábban a Leipzig másodedzője, Lőw Zsolt is nyilatkozta, Kalmár számára a kölcsönadás célszerű megoldás lehetne, hogy több játéklehetőséghez jusson. Szeretnénk, ha január elejére eldőlne, hol folytatja a pályafutását” – tette hozzá a játékosügynök.

A 21 éves Kalmár az előző idényben tavasszal a másodosztályú FSV Frankfurtnál futballozott kölcsönben, majd erre a szezonra visszatért Lipcsébe, ahol több bajnokira nevezte is őt a szakmai stáb, de a Bundesligában nem kapott lehetőséget. Nem úgy a Leipzig negyedosztályban szereplő második csapatában, melyben legutóbb, a Berliner AK ellen 5–3-ra megnyert meccsen három gólt szerzett, kettőt pedig előkészített. (Összesen öt bajnokin lépett pályára, ezeken négy gólt szerzett és három gólpasszt adott a Regionalligában.)

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
57 perce

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
11 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik