Eurofutball: Köteles csapattársát 27 másodperc után kiállították

Vágólapra másolva!
2016.10.30. 22:00
Az izraeli élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában a Korhut Mihállyal felálló Hapoel Beer-Seva 2–0-ra legyőzte a Maccabbi Tel-Avivot.

Korhut Mihály végig a pályán volt az izraeli első osztályú Hapoel Beer-Sevában, amely odahaza 2–0-ra legyőzte a Maccabi Tel-Avivot, s ezzel a tabella élére ugrott.

Köteles Lászlóék (Waasland-Beveren) a 27. másodperctől (!) tíz emberrel játszottak, mert Ibrahima Secket kiállította a játékvezető egy súlyos szabálytalanságért. A magyar kapus csapata ennek ellenére a 9. percben előnybe került az Anderlecht ellen, amely azonban egy perccel később egyenlített. A Waasland-Beveren a szünetben 2–1-re vezetett, s végül legyőzte a hajrában egy piros lap miatt ugyancsak megfogyatkozó Anderlechtet.

Bőle Lukács végig a pályán volt a CSMP Iasiban, amely a hatodik perctől emberhátrányban játszva 2–0-ra kikapott a listavezető Steaua Bucuresti-től a román élvonalban. A CSMP sorozatban ötödször kapott ki.

AUSZTRIA, 13. FORDULÓ
Austria Wien–Sturm Graz 2–0

BELGIUM, 13. FORDULÓ
Oostende–Standard Liege 3–0
KV Mechelen–Gent 2–0
Mouscron–Kortrijk 0–1
Waasland-Beveren–Anderlecht 2–1

GÖRÖGORSZÁG, 7. FORDULÓ

Panathinaikosz–Iraklisz 2–0
Aszterasz Tripolisz–Levadiakosz 1–0
Veria–Plataniasz 0–0
PAOK–AEK Athén 1–0

IZRAEL, 8. FORDULÓ
Maccabi Petah Tikva–Smona 2–1
Hapoel Beer-Seva–Maccabi Tel-Aviv 2–0

PORTUGÁLIA, 9. FORDULÓ
Arouca–Marítimo 1–0
Rio Ave–Guimaraes 0–3
Braga–Belenenses 2–1

ROMÁNIA, 14. FORDULÓ

Targu Mures–Gaz Metan 1–3
CSMP Iasi–Steaua Bucuresti 0–2 Korhut Mihály végig a pályán volt az izraeli első osztályú Hapoel Beer-Sevában, amely odahaza 2–0-ra legyőzte a Maccabi Tel-Avivot, s ezzel a tabella élére ugrott.

Köteles Lászlóék (Waasland-Beveren) a 27. másodperctől (!) tíz emberrel játszottak, mert Ibrahima Secket kiállította a játékvezető egy súlyos szabálytalanságért. A magyar kapus csapata ennek ellenére a 9. percben előnybe került az Anderlecht ellen, amely azonban egy perccel később egyenlített. A Waasland-Beveren a szünetben 2–1-re vezetett, s végül legyőzte a hajrában egy piros lap miatt ugyancsak megfogyatkozó Anderlechtet.

Bőle Lukács végig a pályán volt a CSMP Iasiban, amely a hatodik perctől emberhátrányban játszva 2–0-ra kikapott a listavezető Steaua Bucuresti-től a román élvonalban. A CSMP sorozatban ötödször kapott ki.

AUSZTRIA, 13. FORDULÓ
Austria Wien–Sturm Graz 2–0

BELGIUM, 13. FORDULÓ
Oostende–Standard Liege 3–0
KV Mechelen–Gent 2–0
Mouscron–Kortrijk 0–1
Waasland-Beveren–Anderlecht 2–1

GÖRÖGORSZÁG, 7. FORDULÓ

Panathinaikosz–Iraklisz 2–0
Aszterasz Tripolisz–Levadiakosz 1–0
Veria–Plataniasz 0–0
PAOK–AEK Athén 1–0

IZRAEL, 8. FORDULÓ
Maccabi Petah Tikva–Smona 2–1
Hapoel Beer-Seva–Maccabi Tel-Aviv 2–0

PORTUGÁLIA, 9. FORDULÓ
Arouca–Marítimo 1–0
Rio Ave–Guimaraes 0–3
Braga–Belenenses 2–1

ROMÁNIA, 14. FORDULÓ

Targu Mures–Gaz Metan 1–3
CSMP Iasi–Steaua Bucuresti 0–2

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Visszavonult a válogatottal Eb-n szereplő hátvéd, Korhut Mihály

Magyar válogatott
2025.05.26. 14:05

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Megvédte bajnoki címét a Sturm Graz, Lengyelországban a Lech Poznan ért fel a csúcsra

Minden más foci
2025.05.24. 21:07

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik