„Én 20 gólnál járok, a Lech 21-nél…”; Nikolics nem értette Storckot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.11. 13:40
null
Nikolics (balra) nagyszerű félszezonon van túl, de igyekszik a földön maradni (Fotó: AFP)
Nikolics Nemanja hosszabb interjút adott egy lengyel oldalnak. A beszélgetés során a magyar labdarúgó beszélt a Videotonról, a gólkirályi címről, a kritikákról, valamint a válogatott pótselejtezőjéről.

„Még csak a szezon felénél járunk. Mindenki a góljaimról és a jó meccseimről beszél, de ne felejtsük el, hogy új játékos vagyok ebben a bajnokságban. Fontos a jó kezdés, mert az megalapozhatja a jövőt, és a társak sokat segítettek a beilleszkedésben, barátként kezeltek – mondta Nikolics a weszlo.com-nak. – Azt is lehetett tudni rólam, hogy Magyarországon megy a gólszerzés, ám azt nem tudhatta senki, hogyan alkalmazkodom egy új helyhez. Azt hiszem, eddig jól sikerült, megmutattam, hogy megy ez nekem, sőt, többre is képes vagyok. Tisztelem a többi csatárt is, de jó esélyem van a gólkirályi címre. Büszke leszek rá, ha sikerül elnyerni.”

Hogy miért maradtam ilyen sokáig a Videotonnál? Szerettem a klubot és Székesfehérvárt is, mindent megkaptam, minden évben harcban voltunk a bajnoki címért, a szurkolók kedvence voltam, nagyon jól éreztem ott magam. Természetesen voltak ajánlataim, de sok mindent meg kell fontolni egy váltás előtt. Nekem például van két gyerekem, gondolnom kell rájuk is! Az is a történet részét képezte, hogy a kivásárlási áram igencsak magas volt. Higgyék el, tényleg nagyon magas! Hat év után azonban lejárt a szerződésem, és még előtte megkeresett a Legia. Úgy éreztem, ez lesz a tökéletes lépés a Videoton után.”

Nikolicsért már most több klub érdeklődik, köztük angolok is. Adódik a kérdés, mi a következő lépés a támadó karrierjében?

„Először is pihenek, igyekszem egy kicsit megfeledkezni a labdáról. Nem panaszkodom, csak azt mondom, most szeretnék a családomra koncentrálni és kikapcsolódni, hogy aztán újult erővel tudjam folytatni. Addig minden mást az ügynökömre bízom, de az érdeklődőnek egyébként is a klubbal kell egyeztetnie először, csupán utána tárgyalhatna velem.”

„Egyelőre csak a Legia sikere érdekel, szeretném beírni magam a klub történelmébe, gólkirály és bajnok lennék. Nem gondolkodom a távozáson. Ha keményen dolgozol és őszinte vagy, a futball felkínálja a lehetőségeket. Előbb vagy utóbb biztosan. Jól érzem magam, az is lehet, hogy éveket maradok itt.”

„Láttam magam a Nemzeti Sport címlapján, ahol többek között Robert Lewandowski is mellettem volt. Ettől függetlenül még nem mérem magam egy szinten vele, Thomas Müllerrel vagy Cristiano Ronaldóval. Szeretnék a földön maradni és nem az Aranycipőről álmodozni. Minden mást ráhagyok a médiára, az újságírókra és a televíziósokra.”

„Hogy milyen rendszerben szeretek játszani? Teljesen mindegy, hogy egy vagy két csatár van elöl, mindkét megoldással sikeresek lehetünk. A fontos az, hogy megfelelő labdákat kapjak a társaktól, és erre egyáltalán nem lehet panaszom, nagyon hálás vagyok nekik.”

Az egyik alkalommal lecserélésekor nem nyújtotta a kezét az edzője felé, de véleménye szerint nem kell ezt a helyzetet túlmisztifikálni.

„Túlságosan is felfújta a média ezt a helyzetet, pedig semmi sem történt. Minden meccsen szeretnék betalálni – azon éppen nem sikerült, ezért dühös voltam, de csak magamra. Egyáltalán nem az edzővel voltam elégedetlen. A meccs végén elnézést is kértem ezért, mert méltatlan volt a viselkedésem.”

Nikolics a pótselejtezőt a kispadról nézte végig – nem örült neki, de tiszteli Storck döntését (Fotó: Szabó Miklós)
Nikolics a pótselejtezőt a kispadról nézte végig – nem örült neki, de tiszteli Storck döntését (Fotó: Szabó Miklós)

Nikolics ezt követően rátért a válogatottra is, elismerve, nem repesett az örömtől, hogy nem kapott lehetőséget a pótselejtezőn, de tudja, a válogatott sikere mindig fontosabb.

„Nem mondanám csalódásnak, azt azonban nem tudom, miért nem játszottam. Gyorsan leszögezem, mindig a csapat a legfontosabb, és a lényeg, hogy kijutottunk. Nem értem Storck döntését, de tisztelem. Ez volt az első selejtezősorozatom, és rögtön kijutottam az Európa-bajnokságra. Számomra ez hihetetlen.”

Nikolicsot nem izgatja, hogy sokak szerint csak „könnyű” gólokat szerez, a számok beszélnek helyette, különben is „a futball unalmas lenne kritika nélkül, ez teljesen normális”. Ha már kritika, a Holman Dávidot, Lovrencsics Gergőt és Kádár Tamást foglalkoztató Lech Poznan elnöke és vezetőedzője is negatívan vélekedett Nikolicsról.

„Hallottam róla, de nem szeretnék belekezdeni az üzengetésbe. A szavak mellett a tettek is fontosak: a Legia a második a bajnokságban, én húsz gólnál járok, a Lech pedig huszonegynél, szóval… Ha gyerek lennék, szívesen harcolnék az újságokban, ám nincs erre szükségem. Van aki beszél, van, aki dolgozik. Én pedig most nagyon jól dolgozom” – zárta mondandóját Nikolics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik