FTC: a Sturm is érdeklődött a támadó iránt – kérdéses a jövője

Vágólapra másolva!
2015.11.23. 12:12
Holman Dávidot idén januárban adta kölcsön egy évre a Ferencváros a Lech Poznannak. Lengyel sajtóhírek szerint kevés az esély arra, hogy a klub él opciójával, és végleg megveszi a 22 éves támadót. Úgy tudjuk, ennek ellenére sem biztos, hogy Holman visszatér a Ferencvároshoz.

A lengyel tylkoekstraklasa.pl szerint a Holman Dávid kölcsönszerződésében szereplő, 350 ezer eurós kivásárlási opciót (108.8 millió forint) sokallja a Lech Poznan, így vélhetően nem érvényesíti elővásárlási jogát. A Lech Poznanban január óta 11 tétmeccsen két gólt szerző Holman így visszatérhetne a Ferencvároshoz, amelyhez még hároméves szerződés köti.

A Nemzeti Sport Online ugyanakkor úgy értesült, hogy mivel Holman korábban Thomas Dollnál, a Ferencváros vezetőedzőjénél sem kapott sok lehetőséget, ismét kölcsönbe kerülhet. Érdeklődések már vannak, a volt ferencvárosi Szabics Imre közreműködésével például a Sturm Graz is tapogatózott, bár Holman ügynöke az osztrák érdeklődésre nem reagált, szerinte egyelőre korai csapatnevekről beszélni.

„Holman Dáviddal kapcsolatban annyi tudok mondani, hogy a napokban egyeztettem a lengyel csapat vezetőivel, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy még nem született végleges döntés a támadó jövőjéről. Amennyiben a Lech Poznan nem él opciós jogával, a Ferencváros vezetőivel kell majd egyeztetnünk a jövőről. Természetesen az a célunk, hogy Dávid olyan csapatban folytathassa a pályafutását, amelyben rendszeres játéklehetőséget kap. Érdeklődések már vannak, de mivel több tényezőn múlik a folytatás, konkrétumokról még nem tudok beszámolni a jövőjével kapcsolatban” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a futballista menedzsere, Paunoch Péter.

Legfrissebb hírek

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
3 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
4 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
5 órája

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
7 órája

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:39

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27
Ezek is érdekelhetik