Bogdán Ádám: Felejthetetlen élmény volt, de csalódott is vagyok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 23:31
null
Bogdán Ádám szinte mindig eltalálta a tizenegyesek irányát (Fotó: Action Images)
Bogdán Ádám a Liverpool legújabb hőse, szerdán a Carlisle elleni Ligakupa-mérkőzésen mutatkozott be tétmeccsen új csapatában, és az 1–1­es végeredményt követően három lövést is védett a tizenegyespárbajban, ami továbbjutást ért. Mégsem teljesen elégedett.



– Izgult?

– Kicsit, de nem tartott sokáig, a feladatomra koncentráltam – válaszolta a Nemzeti Sportnak Bogdán Ádám. – Óriási, felejthetetlen élmény volt, ugyanakkor csalódott is vagyok.

– Mégis mi oka lehet ilyen parádés teljesítmény után?
– Végig uraltuk a mérkőzést, megszereztük a vezetést, kiválóan éreztem magam a pályán – a kapott gólig.

– Meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben volt.
– Nem hibáztam, de nem tartozott a védhetetlen kategóriába. Az ellenfélnek az volt az első kaput eltaláló lövése, ami ráadásul motiválta. Addig is zártan védekezett, de ez pluszerőt adott neki.

– Nem sok feladata akadt. Hogyan tud ilyenkor éber maradni?
– Valóban maradt időm azon tűnődni, hol játszom, milyen atmoszféra vesz körül, de gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat, és inkább a helyezkedéssel, a kommunikációval, a koncentrációmmal törődtem, vagy éppen a kirúgások elvégzésével. Nem szabad, hogy bármi elterelje a figyelmemet.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY BOGDÁN ÁDÁMNAK MIKOR ESETT LE, HOGY TOVÁBBJUTOTTAK, OLVASSA EL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN MEGJELENŐ INTERJÚT – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

A Crystal Palace lesz a Liverpool ellenfele a Ligakupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.09.25. 08:39

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

„Elragadtak az érzelmek” – Ekitiké elnézést kért meggondolatlan piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.09.24. 12:26

A Liverpool és a Chelsea is csak egygólos győzelemmel jutott tovább az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.23. 22:53

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Angol Ligakupa: leadta kétgólos előnyét és kiesett Walesben a Forest

Angol labdarúgás
2025.09.17. 23:00

A BBC-nél is Szoboszlaié lett az előző hónap legszebb gólja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.15. 08:18
Ezek is érdekelhetik