Törökország: Dzsudzsák ma esik át az orvosin – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.13. 08:24
Ahogy szerdán megírtuk, a Bursaspornál vendégeskedett Dzsudzsák Balázs, aki ugyan Németországba vágyik, ám nem vár a végtelenségig. Elképzelhető, hogy a magyar válogatott játékos ma átesik az orvosi vizsgálaton is.

„Azt nem tudom, Dzsudzsák Balázs mióta van képben a Bursaspornál, ám a lényeg, hogy szerdán megérkezett a klub edzőközpontjába – mondta a Nemzeti Sportnak Burak Ucas, a Bursaspor Tv munkatársa. – A tervek szerint a futballista csütörtökön esik át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és ha megfelel a teszteken, a nap folyamán aláírhatja a szerződését.”Burak Ucas, a Bursaspor Tv munkatársa. – A tervek szerint a futballista csütörtökön esik át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és ha megfelel a teszteken, a nap folyamán aláírhatja a szerződését.”

A labdarúgó szerint azonban korántsem biztos, hogy csütörtökön pont kerül az ügy végére. Sőt, orvosi vizsgálaton biztosan nem vesz részt Bursában, lévén ma már Magyarországon tartózkodik.

„Titokban utaztam Törökországba, erre a reptéren kamerák és újságírók hada várt – mondta a Nemzeti Sportnak Dzsudzsák Balázs. – Engedélyt kaptam klubomtól, hogy a Bursasporhoz elutazzak, és meg is néztem az itteni viszonyokat – mint egy esetleges lehetőséget, ám egyezségről még szó sincs. Mivel decemberben lejár a szerződésem, a szabályok szerint már tárgyalhatok a kérőkkel, és mivel a Dinamo is beleegyezett az utazásba, miért ne néztem volna meg a saját szememmel a körülményeket? Ám mindössze ennyi történt, utazom is vissza Moszkvába, majd meglátjuk, hogyan alakul a jövőm. Ahogy azt korábban elmondtam, másik csapat élvez prioritást, ugyanakkor nem várhatok a végtelenségig, hiszen játszani szeretnék és pontot tenni az ügy végére.”

„Az ország ötödik legnagyobb klubjához kerülhet a magyar játékos, ám az igazolás némiképp meglepő lenne – mondta Mehmet Basaran, a Nemzeti Sport Törökországban élő tudósítója. – A Bursaspor nem tartozik a gazdagabb klubok közé, el sem tudom képzelni, hogy kétmillió eurónál többet fizessen egy labdarúgóért, márpedig Dzsudzsák piaci értéke tizenegy millió euró.”

Ami tény: Dzsudzsák Balázs – mivel nem hosszabbította meg decemberben lejáró szerződését – ebben a szezonban mindössze 45 percet kapott az orosz bajnokságban. Kérdés, csütörtökön eldől-e, melyik együttesben láthatjuk legközelebb.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik