Anglia: Bajner? Fantasztikus, de benne van a nagy bukás is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.05. 14:35
Az Ipswichtől kölcsönvett magyar labdarúgóban, Bajner Bálintban óriási lehetőségek rejlenek, ám intő jel, hogy az eddigi három mérkőzésén egyetlen gólt sem szerzett a Notts Countyban. Csupán türelem kérdése az egész? – ezt egyelőre a Nottingham Post internetes kiadásában csütörtökön megjelenő rövid elemzés szerzője sem tudja eldönteni.

„Az ő története lehet olyan, amit egy év múlva már szívmelengető emlékként őrzünk, de olyan is, hogy addigra azt is elfelejtjük, hogyan kell kiejteni a vezetéknevét” – olvasható a klub hivatásos szurkolójaként is aposztrofálható meccsmagazinkiadó, Stuart Brothers írásában. (A magazin következő interjúalanya éppen Bajner lesz, várják a szurkolói kérdéseket.)

A szerző megemlíti: a srác „fantasztikus”, megkerülhetetlen jelenség a csatársorban, veszélyt jelent a levegőben, hihetetlenül gyors, képzett, jól kezeli a labdát, de egyelőre eldönthetetlen, hogy a mérkőzések második felére csupán a meccshiánya miatt fullad ki, vagy valami más ok húzódik meg a háttérben.

„Rendben, tudjuk, hogy a Dortmundban is játszott, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy annak idején a próbajátéka nem hagyott maradandó emléket még a Tranmere szakmai stábjában sem” – írja a szerző, figyelmeztetve ugyanakkor arra, hogy a Bajner körüli emlékezetes felhajtás nem azért alakult ki, mert a magyar szurkolók világklasszisnak tartják, hanem mert egy futballal kapcsolatos megjegyzésén („amelyet szerinte kiragadtak a szövegkörnyezetéből”) kiakadtak.

„A magyar nagyon könnyen hatalmasat bukhat a Nottsnál, de ugyanígy elemeire is bonthatja a League One-t. A tehetség minden valószínűség szerint megvan benne, de (kibontakoztatásához) szükség lenne türelemre, amelyet oly ritkán adunk meg a futballistáinknak” – zárul az elemzés.

Bajnerrel egy döntetlent és két vereséget könyvelt el a Notts County. A fekete-fehérek a 24 csapatos tabella 14. helyén állnak 27 lejátszott mérkőzés után.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik