Légiósok: Megyeri Balázsék gyerekeknél jótékonykodtak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.18. 11:43
Az új év apropóján egy athéni gyerekkórházban jótékonykodott az Olympiakosz labdarúgócsapatának komplett klubvezetősége és játékoskerete, utóbbiban Megyeri Balázzsal. A csapat a jókívánságait ajándékokkal tette emlékezetesebbé, de volt közös fotózás, autogramosztás és még játék is.
„Számunkra is nagyon különleges volt az élmény, nemcsak a gyerekeknek – nyilatkozta a magyar légiós a pamesports.gr oldalnak. – Különlegesen boldoggá tett minket, amikor mosolyogni láttuk őket, remélem, hogy a segítségükre lesz a mielőbbi gyógyulásban.”Megyeri dicsérte soron következő ellenfelüket, a listavezető Olympiakosz mögött 11 ponttal elmaradva ötödik helyen álló Panetolikoszt, majd említést tett az együttes szezonbeli céljairól, az ismételt címvédésről, jó formájukról és az edzőváltásról. (A spanyol Míchelt a Porto korábbi trénere, Vítor Pereira váltotta.)„Mindig megváltozik a légkör a csapat életében, ha új edző jön. Az eddig eltelt egy hét alatt azt hiszem jól sikerült együttműködnünk, megértettük, hogy mit kér tőlünk. Remélem, a második héten még ennél is jobb lesz majd."
Legfrissebb hírek

ETO FC: három érkező már van, és még nincs vége…

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 10:53

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
2025.06.20. 20:24

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 13:15

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27

NB I: közösségi oldalán búcsúzott el a DVSC-től Megyeri Balázs

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 15:21

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik