Hoffenheim: „Szalai szárnyalni fog az elkövetkező hetekben”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.03. 10:16
Szalai Ádám, a Hoffenheim magyar légiósa elmondta, hogy mennyivel jobban érzi magát új csapatánál, mint a Schalkénál. Edzője pedig hisz abban, hogy szárnyal az elkövetkező hetekben.

„A Schalkénál rengeteg dicséretet kaptunk, ha győztünk. Döntetlennél vagy vereségnél azonban már egyből krízisről beszéltek. Itt, a Hoffenheimnél minden nap örömteli, remek légkör uralkodik, amikor jövünk az edzésre” – idézi Szalait a bundesliga.de.Szalait a bundesliga.de.

A Hoffenheim még veretlen a szezonban: hat meccséből kettőt megnyert, négyszer döntetlent játszott a csapat. Markus Gisdol, a Hoffenheim vezetőedzője szerint Szalai Ádám is egyre jobb lesz az új csapatában.

„Csodálkozom, hogy milyen hamar beilleszkedett. Hiszek benne, hogy Ádám szárnyalni fog az elkövetkező hetekben. Folyamatosan egyre stabilabb lesz a játéka, és több gólszerzési lehetősége lesz” – mondta Gisdol.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Elengedi a Hoffenheim Szalai Attilát – sajtóhír

Légiósok
2025.06.02. 16:33

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59
Ezek is érdekelhetik