Lech: konkrét ajánlat érkezett Lovrencsicsért a Bundesligából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.01. 16:45
Lengyel sajtóhírek szerint nem Lovrencsics Gergőn múlt, hogy nem szerződött nyáron a német élvonalba. A játékos menedzsere, Nagy Mihály a Nemzeti Sport Online érdeklődésére megerősítette, a szélsőért néhány hete befutott egy konkrét ajánlat a Bundesligából, de a Lech Poznań ezt nem fogadta el.

Lengyel sajtóhírek szerint nem Lovrencsics Gergőn múlt, hogy nem szerződött nyáron a német élvonalba. A játékos menedzsere, Nagy Mihály a Nemzeti Sport Online érdeklődésére megerősítette, a szélsőért néhány hete befutott egy konkrét ajánlat a Bundesligából, de a Lech Poznan ezt nem fogadta el.

„Ahogy azt a Lech vezetői is elmondták a lengyel sajtóban, Lovrencsics Gergőért valóban konkrét ajánlatot tett egy középcsapatnak számító együttes a német élvonalból. A klub tulajdonosa azonban ezt nem fogadta el" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a szélső menedzsere, Nagy Mihály.

„Azért nem, mert Lukasz Teodorczyk eladásával már befolyt az az összeg az átigazolási piacról, amivel előzetesen a klub vezetősége számolt. Ezért több alapembert nem engednek el, nemcsak Gergő, ahnem az összes többi olyan játékos is marad Poznanban, akik iránt még volt érdeklődés külföldről. Ennek ellenére a német csapat továbbra is figyeli a magyar futballistát, nem zárható ki, hogy a jövőben újra megkísérlik a szerződtetését" – tette hozzá a játékosügynök.

Az elmondottak összecsengenek korábbi értesüléseinkkel: múlt héten jeleztük, hogy Teodorczyk Dinamo Kijevhez szerződése után – a hírek szerint négymillió euróért váltott – Lovrencsicset már nem engedi el a klub.

Legfrissebb hírek

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
4 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
6 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
8 órája

Az Arsenal lassan lemond Gyökeresről?; Dzeko aláírt a Fiorentinához – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
Tegnap, 18:22

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:07
Ezek is érdekelhetik