1860 München: Király ma sem kezd, Leonardo viszont igen

Vágólapra másolva!
2014.08.22. 10:30
Ricardo Moniz, a német másodosztályú 1860 München vezetőedzője elmondta, a Heidenheim elleni mai bajnokin is ugyanazt a kezdőcsapatot küldi pályára, mint legutóbb, a Holstein Kiel elleni 2–1-es Német Kupa-siker során – így minden bizonnyal Király Gábor kapus ismét nem jut szóhoz. Ellenben a Ferencvárostól igazolt Leonardo várhatóan igen.

„Ugyanaz a csapat kezd, amely a kupában fordítani tudott a Kiel ellen – idézi a tz.de Ricardo Monizt, a müncheniek trénerét. – Bátran kell futballoznunk, ez a filozófiánk.”

A Kiel ellen Király a kispadról nézte végig a találkozót, a korábban a Salzburgnál és a Fradinál is Monizzal együtt dolgozó Leonardo viszont végig a pályán volt. A holland szakember nyilatkozata alapján tehát hasonló sors vár a két játékosra a mai találkozón is.

Leonardo egyébként a Bildnek nyilatkozott eddigi németországi tapasztalatairól, illetve a Heidenheim elleni bajnokiról.

„Meglepett, hogy a Bundesliga 2.-ben inkább az erő dominál, mintsem a technikás futball. Heiden micsoda? – kérdezte Leonardo a mai ellenfél nevének hallatán. – Igazából mindegy, ki az ellenfél. Csak egy cél lebeg mindig a szemem előtt, a győzelem.”

Legfrissebb hírek

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Ricardo Moniz visszatér a Trencsénhez

Minden más foci
2025.06.18. 10:14

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Hiába nyerte meg a rájátszást, a Zürich menesztette Ricardo Monizt

Minden más foci
2025.05.27. 19:55

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik