Légiósok: Köteles másik nyugat-európai klubba vágyik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 12:21
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Genk kapusa, Köteles László az Észak-Magyarországnak adott nyilatkozatában elmondta, szívesen kipróbálná magát egy másik nyugat-európai klubban. valamint nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egy nap visszatér a Diósgyőrhöz.

„Az ember soha ne mondja, hogy soha… – mondta Köteles, amikor a boon.hu arról kérdezte, lát-e esélyt arra, hogy ismét a DVTK-ban védjen. – Jelen állás szerint harminchét-harmincnyolc éves koromig védeni szeretnék, ha lehet, Belgiumban, vagy ha lehetőség nyílik rá, akkor egy másik nyugat-európai klubban. Szeretek kinn focizni, élni, ez nem titok. A DVTK mindig is a szívem csücske marad, hiszen itt lettem valaki, itt figyeltek fel rám, a Diósgyőrnek köszönhetem, hogy sikerült Genkbe eljutnom. Kívánom a DVTK-nak, hogy legyenek az eredmények mellett jó kapusai is, ne olyan, aki csak levezetni jön haza…”Köteles, amikor a boon.hu arról kérdezte, lát-e esélyt arra, hogy ismét a DVTK-ban védjen. – Jelen állás szerint harminchét-harmincnyolc éves koromig védeni szeretnék, ha lehet, Belgiumban, vagy ha lehetőség nyílik rá, akkor egy másik nyugat-európai klubban. Szeretek kinn focizni, élni, ez nem titok. A DVTK mindig is a szívem csücske marad, hiszen itt lettem valaki, itt figyeltek fel rám, a Diósgyőrnek köszönhetem, hogy sikerült Genkbe eljutnom. Kívánom a DVTK-nak, hogy legyenek az eredmények mellett jó kapusai is, ne olyan, aki csak levezetni jön haza…”

A miskolci együttest 2007 és 2009 között erősítő Köteles szót ejtett az Újpest elleni kupadöntőről is, melyet a DVTK tizenegyespárbaj veszített el.

„Az összes olyan televíziócsatornám megvan, amelyen magyar futballt lehet nézni, de manapság minden információ megtalálható a különböző honlapokon is, ezeket sűrűn olvasom – folytatta a magyar kapus, aki külön kitért a Diósgyőrre. – Ég és föld a különbség ahhoz képest, mint amikor én még ott voltam… Jól haladnak a dolgok, látom, vannak új pályák, a csapat kiválóan szerepelt az idén, jövőre akár megcélozhatja az első három helyet, amire most is volt esély, nem sokon múlt, hogy nem érte el. A kupadöntő elvesztését sajnálom, azt is, hogy élőben, a helyszínen nem tudtam megnézni a mérkőzést.”

Legfrissebb hírek

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
56 perce

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
5 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:49

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:54

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:10
Ezek is érdekelhetik