Milan: a fiatal magyar védőt Bale-hez hasonlították

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.28. 19:02
„Fiatal, jó játékos, fényes jövő előtt áll" – jellemzi a calciomercato.com Tamás Krisztiánt, az AC Milan utánpótláscsapatának labdarúgóját. A magyar védő a tegnapi, Celtic elleni idegenbeli UEFA Ifjúsági Liga-mérkőzés (1–1) után kapta az elismerő szavakat.

A portál cikke a Tottenhamből a Real Madridba igazoló Gareth Bale-hez hasonlítja Tamás Krisztiánt. A walesi kezdetben balhátvéd volt, majd középpályássá vált, a Tottenhamben több mérkőzést is eldöntött fontos góljaival.

A 18 éves magyar játékos is szélső védőként futballozik, a calciomercato.com szerint Filippo Inzaghi vezetőedző azonban felfigyelt rá, hogy a támadásokból is aktívan kiveszi a részét, technikailag pedig rendkívül képzett, így elképzelhető, hogy a későbbiekben egy sorral előrébb kap szerepet.

Legfrissebb hírek

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.30. 12:04

Bejelentette Conceicao távozását a Milan – felkészül Allegri?

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 22:02

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50
Ezek is érdekelhetik