Légiósok: Kovácsik Ádám a PSG-kapus példáját követné

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2013.08.13. 11:28
null
Kovácsik Ádámot szerződése 2017-ig a Regginához köti
„Hogy a volt vagy a jelenlegi csapatom ellen játszottam-e, nem is olyan egyszerű eldönteni, mindenesetre érdekes volt a régi ismerősök ellen futballozni” – mondta Kovácsik Ádám, a Carpi magyar labdarúgója a vasárnapi, 1–0-ra elveszített Olasz Kupa-mérkőzés után.



A 22 éves kapus a nyáron került egy évre kölcsönbe a Serie B újoncához, szerződése azonban 2017-ig az ellenfélhez, a Regginához köti. Az előző idényt a harmadosztály 11. helyén végző Paviánál töltötte, saját értékelése szerint jó szezont zárt, teljesítményére több másodosztályú klub mellett a Carpi is felfigyelt.

„A Regginánál jelezték, hogy szívesen visszavárnak, de Paolo Baiocco mögött csak második számú kapusként – vázolta a lehetőségeit a korábbi U20-as világbajnoki bronzérmes futballista. – Én viszont játszani szeretnék, ezért belementem a kölcsönadásba, tudva, hogy a carpi csapatnál is meg kell küzdenem az első számú kapuspozícióért. Noha a versenytársam a posztra a Juventustól kölcsönvett Timothy Nocchi, a kupamérkőzés azt sugallja, hogy jelenleg velem számol az edző elsőként.

„Ami az egyesületet illeti, abszolút újonc a másodosztályban. A játék jellegét tekintve inkább a taktikai oldal dominál, szerintem nem hasonlít az angol futballhoz. A lehetőségekről meg annyit, hogy Salvatore Sirigu öt éve még az olasz harmadosztályban szerepelt, egy évvel később a Serie B-s Ancona cserekapusa volt, kétezer-tizenegy óta meg már a Paris Saint-Germain kapusa.”

A saját terveiről szólva a Carpi magyar futballistája elmondta, hogy hosszú távon a Serie A-ba vágyik, ám még néhány évig a Serie B-ben szerezne tapasztalatot, és mint korábbi utánpótlás-válogatott, természetesen nagy álma, hogy egy napon a felnőttek között is pályára lépjen a nemzeti csapatban.
Legfrissebb hírek

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 22:30

Serie B: pontlevonása nyomán kiesett a Brescia, osztályozón menekülhet meg a Sampdoria

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 20:05

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik