Franciaország: Filkor Kovács Zoltán egykori csapatához szerződött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.27. 23:24
null
Filkor a francia Chateauroux-hoz igazolt
A francia La Berrichonne de Chateauroux labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy egyéves kölcsönszerződést kötött az AC Milan magyar középpályásával, Filkor Attilával.

 

A francia másodosztályban szereplő Chateauroux-nak vásárlási opciója van a szezon végével Filkorra. A hatszoros magyar válogatott középpályás 2010 óta tartozik a Milan kötelékébe, de a piros-feketék színeiben sosem játszott tétmeccset. Korábban az Interben sem jutott bajnoki fellépésig, a fekete-kékek a Grossetónak, a Sassuolónak és a Gallipolinak adták kölcsön, a Milan a Triestinának, a Livornónak, a Barinak, a Pro Vercellinek és most a Chateauroux-nak kölcsönözte ki.

A Chateauroux keretébe tartozik a korábbi DVSC-légiós hondurasi Luis Ramos. A francia csapat piros-kék mezében a kétezres években már játszott magyar futballista: Kovács Zoltán, a DVTK jelenlegi sportigazgatója 2000 és 2002 között 62 bajnoki mérkőzésen 14 gólt ért el a Chateauroux-ban.

Legfrissebb hírek

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

A Milan büntetőt rontott, a Juve sorozatban harmadszor ikszelt

Olasz labdarúgás
2025.10.05. 22:58

Pulisic volt a Milan nyerőembere az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 22:42

Több mint fél évszázada fennálló rekordot döntött meg Modric a Bologna elleni meccsen

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 09:42

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00
Ezek is érdekelhetik