Gera Zoltán is elutazik a West Brom edzőtáborába

Vágólapra másolva!
2013.07.15. 10:40
null
Gera Zoltán a Liverpool elleni tavalyi, csodaszép gólját ünnepli (Fotó: Action Images)
Gera Zoltánt is elviszi hamarosan kezdődő ausztriai edzőtáborába az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) rajtjára készülő West Bromwich Albion – írja a klubtól származó információra hivatkozva a Birmingham Mail. A West Bromwich Albion hétfő délután közzétette utazó keretét, melyben valóban szerepel Gera neve.

 

A kiszivárgott hírt követően nem váratott magára sokáig Steve Clarke WBA-menedzser hivatalos bejelentése sem: Gera – a szintén rehabilitációját folytató George Thorne-hoz hasonlóan – utazik Ausztriába, azonban nem az első csapattal edz, és nem játszik a felkészülési mérkőzéseken sem. Gera és Thorne az orvosi stáb felügyelete alatt végzi rehabilitációjának következő szakaszát, a WBA közleménye szerint mindkettejük állapota javul.

A döntés arra enged következtetni, hogy az Albion továbbra is számol a súlyos sérülésből felépülő magyar légióssal. Mint ismert, Gera Zoltán az év elején térdszalagszakadást szenvedett, és klubja egyelőre nem újította meg június végén lejáró szerződését.

A West Brom az edzőtáborozás során két felkészülési mérkőzést vív, ezek egyikén az NB I egyik újonca, a Puskás Akadémia lesz az ellenfele. A meccset július 22-én Sopronban rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Egy készülő átigazolás új helyzet elé állíthatja Callum Stylest

Légiósok
2025.07.14. 14:41

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Fernando Santos jól emlékszik Gera Zoltán korai góljára

Magyar válogatott
2025.06.09. 14:52

Az El-győztestől érkezett Callum Stylesék új edzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.02. 22:22
Ezek is érdekelhetik