Légiósok: Priskin Győrben gyógyul, augusztusban tér vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.12. 10:39
Rosszabbul nem is kezdődhetett volna a szezon Priskin Tamás számára. A 26 éves csatár az Alanyija Vlagyikavkaz utolsó felkészülési mérkőzésén megsérült, s lemaradt csapata első bajnoki mérkőzéséről, amit nélküle 2–1-re el is veszített az Alanyija az Ufa ellen.

„Bosszantó – nyilatkozta a Nemzeti Sport érdeklődésére Priskin Tamás. – A legrosszabb tényleg az, hogy az utolsó mérkőzésünket játszottuk a bajnokság rajtja előtt, ráadásul az edző éppen lecserélt volna, amikor megsérültem. Az ellenfél védője röviden passzolt haza, elindultam a labdáért, hátha elérem. Sajnos úgy is lett, a kapussal egyszerre értünk oda, összerúgtunk. Kifordult a térdem, és részlegesen elszakadt a szalag. Utólag már kicsit bánom, hogy akkora hévvel mentem a labdáért, de ugyanúgy hajtottam, mintha bajnokit játszanánk. Jól is ment a játék, alig vártam, hogy elkezdődjön a bajnokság. Most abban bízom, hogy legkésőbb augusztus végére újra a pályán lehetek. Addig csak a Play Stationön tudok futballozni.” Priskin Tamás. – A legrosszabb tényleg az, hogy az utolsó mérkőzésünket játszottuk a bajnokság rajtja előtt, ráadásul az edző éppen lecserélt volna, amikor megsérültem. Az ellenfél védője röviden passzolt haza, elindultam a labdáért, hátha elérem. Sajnos úgy is lett, a kapussal egyszerre értünk oda, összerúgtunk. Kifordult a térdem, és részlegesen elszakadt a szalag. Utólag már kicsit bánom, hogy akkora hévvel mentem a labdáért, de ugyanúgy hajtottam, mintha bajnokit játszanánk. Jól is ment a játék, alig vártam, hogy elkezdődjön a bajnokság. Most abban bízom, hogy legkésőbb augusztus végére újra a pályán lehetek. Addig csak a Play Stationön tudok futballozni.”

A magyar válogatott labdarúgó jelenleg Győrben gyógyul, örül, hogy a családjával lehet, igaz, a mozgást kerülnie kell, amit nehezen visel. „Az orvos azt mondta, ne terheljem a lábamat, úgyhogy jelentősen csökkent a mozgásterem, ráadásul csak mankóval tudok közlekedni – tette hozzá Priskin Tamás. – Sínnel van rögzítve a lábam, tehát hajlítani sem tudom a térdemet. Annak viszont örülök, hogy nem kell műteni. A klubnál is mindenki mellettem van, rengeteg támogatást kaptam a vezetőktől, az is nekik köszönhető, hogy Münchenben vizsgáltak meg, és ők mondták azt is, hogy menjek haza. Így azért nekem is jobb, mert a családommal lehetek.”

Az Alanyija tehát Priskin Tamás nélkül vágott neki az orosz másodosztály küzdelmeinek, a csapat célja természetesen az azonnali visszajutás a Premjer- ligába. Ehhez képest az első mérkőzésen idegenben vereséget szenvedett az Ufától (1–2). „Két játékos hiányzott eltiltás miatt, és több sérülés is nehezítette a helyzetünket, úgyhogy kissé szűkösen voltunk – mondta a csatár. – Ám ez nem jelent semmit, az előző szezonban jól kezdtünk az élvonalban, végül mégis kiestünk.”

„Remélem, ezúttal fordítva alakul, és a rossz kezdés után nem is lesz kérdés, hogy visszajutunk-e az első osztályba – folytatta Priskin. – Hogy gondolkoztam-e a távozáson a kiesés után? Megfordult a fejemben, de remekül érzem magam Vlagyikavkazban, a szerződésem még két évig érvényes, számítanak rám a klubnál. A másodosztályban mindössze három légiós szerepelhet egy csapatban, az előző szezon végén voltunk vagy tucatnyian, mostanra pedig öten maradtunk. Azért ez jó érzéssel tölt el.”

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik