Eredivisie: igazi klubikonként búcsúztatják Babos Gábort

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 14:00
Vasárnap játssza utolsó mérkőzését a NEC Nijmegen színeiben Babos Gábor. A holland élvonalbeli futballklub hivatalos honlapja terjedelmes interjúban összegez a magyar kapussal, aki nyolc év után hagyja el a csapatot, és nyártól korábbi klubjában, a NAC Bredában folytatja.

Az interjúban Babos Gábor „csodálatos éveknek” minősíti a Nijmegenben eltöltött időszakot, amelyben – a honlap felsorolása szerint – megválasztották az év játékosának, csapatkapitánynak, és megadatott neki, hogy európai kupaszereplést kiharcoló csapat kulcsfontosságú tagja legyen.

„Ahogyan közeledik az utolsó meccs, úgy elevenednek fel a csodálatos emlékek, a kevésbé szépek pedig mintha már el is illantak volna. Remélem, még ez egyszer alkalmam nyílik győztes csapatban pályára lépni a Goffertstadionban” – vetítette előre a Waalwijk elleni, vélhetően ünnepi körítéssel övezett vasárnapi meccset a kapus.

Az interjúban elhangzik, hogy Babos új kihívásra vágyott, főképp ezért döntött az átigazolás mellett, de a váltásban szerepet játszott az is, hogy Breda közelebb fekszik roosendaali otthonához, mint Nijmegen, vagyis a munkája kevesebb autózással jár majd – több idő marad a családra.

A 38 esztendős Babos szót ejtett arról is, hogy egyelőre játékos-pályafutására összpontosít – a NAC második kapusként számít majd rá –, visszavonulása után pedig szeretné kapusedzőként kamatoztatni hosszú karrierje tapasztalatait.

Legfrissebb hírek

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32
Ezek is érdekelhetik