Dánia: a 97. percben válaszoltak Vadócz góljára!

Vágólapra másolva!
2012.10.21. 18:57
Az Odense 1–1-es döntetlent játszott a Midtjylland otthonában a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Vadócz Krisztián góljával jutottak vezetéshez a vendégek, de a hazaiak a 97. (!) percben egyenlítettek.

A magyar középpályás a 34. percben szerezte meg a vezetést csapatának, amikor néhány passzt követően hozzá került a labda, és a tizenhatos sarkától nagy gólt lőtt a hazaiak kapujába.

Az 54. percben aztán emberelőnybe került az Odense, miután Izunna Uzochukwu megkapta a második sárga lapját, amiért csúnyán rácsúszott Vadóczra.

Tíz perccel később azonban Marcus Pedersen, az OB játékosa is megkapta a második sárgáját.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Midtjylland egyenlő létszámban sem tud egyenlíteni és ellenfele Vadócz találatával megnyeri a bajnokit, ám a 97. percben Kristijan Ipsa betalált, így 1–1-es döntetlennel ért véget a meccs.

A magyar légiós – aki a 96. percben sárgát kapott – már négy gólnál jár a dán bajnokságban, és ezzel vezeti a házi góllövőlistát az Odensénél.

 

DÁN BAJNOKSÁG
13. FORDULÓ
Horsens–Esbjerg 0–0
Midtjylland–Odense 1–1
FC Köbenhavn–Bröndby 1–0

 

AZ ÁLLÁS
1. FC Köbenhavn 13 8 5 0 30–13 +17 29
2. Aalborg 13 8 2 3 29–13 +16 26
3. Nordsjaelland 13 6 4 3 26–13 +13 22
4. AGF 12 6 3 3 23–14 +9 21
5. Odense 13 5 4 4 16–18 –2 19
6. Randers 12 6 1 5 15–21 –6 19
7. Horsens 13 3 7 3 15–20 –5 16
8. SönderjyskE 13 4 2 7 18–25 –7 14
9. Midtjylland 13 3 4 6 18–24 –6 13
10. Esbjerg 13 2 5 6 12–15 –3 11
11. Silkeborg 13 3 2 8 11–29 –18 11
12. Bröndby 13 1 5 7 12–20 –8 8

 

Legfrissebb hírek

Az Odensét is legyőzte, és hetedszer is Bajnokok Ligája-győztes lett a Győri Audi ETO

Kézilabda
4 órája

Az Odensét is BL-döntőbe vezető Gjekstad: „A Győr a favorit, de szeretnénk méltó kihívói lenni”

Kézilabda
12 órája

Katrine Lunde elmondta, miért tudtak hétgólos hátrányból fordítani a Metz ellen

Kézilabda
15 órája

Szemerey Zsófi: Hibákat követtünk el, az Odense lélektani előnybe került

Kézilabda
2025.05.31. 20:59

Negyvenkét győztes meccs után elbukott a Metz, az Odense jutott be a BL döntőjébe

Kézilabda
2025.05.31. 19:58

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
2025.05.31. 07:39

Estelle Nze Minko: Túl jók az Esbjerg játékosai ahhoz, hogy csak Reistadra koncentráljunk!

Kézilabda
2025.05.30. 18:36

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44
Ezek is érdekelhetik