„A fele jogtalan volt" - mondja Juhász Roland, a sárga lapok éllovasa

„Megígérem, hogy a hátralévő tizenhét fordulóban legfeljebb egy sárgát kapok" – mondta viccesen a válogatott védő, akitől a lap munkatársa megkérdezte: Dacára annak, hogy úriembernek ismerték meg, mostantól amolyan rosszfiúként tekinthetnek rá a brüsszeliek szurkolói?

„Egyáltalán nem! – válaszolta Juhász Roland. – A sárga lapok fele igazságtalan volt. A Lierse és a Zulte Waregem ellen kapott figyelmeztetés egyenesen mulatságos volt, a Standard elleni meccsen is szépen feldobta magát Tchité. Ezeknél csak egyszer kaptam nevetségesebb sárga lapot, mégpedig az előző szezonban, amikor csapattársamat, Busszufát kiállították, és még csak elindultam a játékvezető felé, már felmutatta a sárgát. Állítólag a negyedik bíró felhívta a figyelmét arra, hogy harminc métert sprinteltem felé... Megfigyeltem, ha négyen-öten reklamálunk, valahogyan mindig én kapok lapot. Talán úgy érzik, magasan hordom az orrom? Vagy egyszerűen nem vagyok szimpatikus nekik?"

A felvetésre, miszerint a tíz sárga lapot kapó játékosok két mérkőzésre szóló eltiltást kapnak, a jelenleg nyolcnál tartó Roland a következőképp reagált:

„Biztos vagyok benne, hogy nekem nem lesz tíz. Sportszerű játékos vagyok, kérdezzék csak meg a játékvezetőket!..."

A cikkben feszegetik azt is, hogy a magyar játékos elég sokszor volt sérült ahhoz, hogy a keménynek ígérkező szituációkban visszahúzza a lábát és a fejét.

„Valóban volt vagy tíz-tizenöt sérülésem. A Rapid elleni volt a legrosszabb, a látványosan vérző seb után maradó forradás még ma is megvan. Édesanyám nagyon fél az ő Rolandja sérülésétől, a nagymamám pedig nem is meri megnézni a meccseimet a televízióban, pedig odahaza is megteheti. Én igazából csak egyszer rettentem meg, amikor csapattársamnak, Wasilewskinek eltört a lába. Leírhatatlanul rossz érzésekkel fejeztem be azt a meccset..."

Az interjúból kiderül az is, hogy Juhász Roland igyekszik felhasználni elődje, az egykor az Anderlecht védelmének közepén szereplő Hannu Tihinen sorsának tanulságait. A finn védő gyakori fejsérülései miatt döntött úgy tavaly, hogy 33 évesen befejezi a futballt.

„Jól ismerem őt, az Anderlechtbe érkezve ő volt az első, akivel egy szobában laktam. És emlékszem a sérüléseire is. Ez az egyik oka annak, hogy követem őt az edzői tanfolyamon. Ki tudja, mit hoz a jövő. Lehet, hogy egyszer pályaedző leszek, vagy fiatalokkal foglalkozom, esetleg megfigyelőként segítem az ügynökömet... Mindenesetre nem akarok felkészületlenül állni, ha valamilyen okból váltani kell."

A vezetőedzői feladatokat túlságosan stresszesnek érző játékost arról is megkérdezték, hogy ugyanúgy az Anderlechtben akarja-e befejezni a pályafutását, mint a korábban ilyen értelemben nyilatkozó Mbark Busszufa, akit 2010 legjobb belgiumi futballistájának választottak.

„Nem – jelentette ki határozottan a magyar légiós. – Négy évre írtam alá a legutóbbi szerződésemet, vagyis harmincegy leszek, amikor lejár, és ha lesz lehetőségem, belekóstolok egy nagy bajnokság légkörébe. Később szeretnék Ausztriában játszani, közel az otthonomhoz, vagy Magyarországon, mondjuk korábbi klubomban, az MTK-ban. Miért is ne? Bár legfeljebb úgy ötszázan járnak ki a hazai meccseire, én továbbra is imádom a klubot!"