Gyepes bűnbak lett, de nem mond le a Premier League-ről

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2010.11.09. 21:02
null
Marvin Emnes Gyepes Gábor mellől lőtte a Swansea győztes gólját a Cardiff ellen (Fotó: Action Images)
A Cardiff City vasárnap hazai pályán 1–0-ra kikapott Swansea elleni walesi rangadón, és a vereséggel a Queens Park Rangers mögé a második helyre szorult a tabellán az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship). Ahogy arról már beszámoltunk, Dave Jones menedzser a csapat magyar védőjét, Gyepes Gábort tette felelőssé a vereségért. A futballista a Nemzeti Sport Online légiósfigyelő sorozatának nyilatkozva elmondta, nem érzi úgy, hogy rajta ment volna el a találkozó. Gyepes szerint elképzelhető, hogy ezután ismét kegyvesztetté válik, bár ő bízik benne, hogy nem így lesz, és folytatni tudják jó szereplésüket, az idény végén pedig feljutnak a Premier League-be.

BŰNBAK LETT

„Szoros meccset játszottunk, de a gólnál elkövettünk egy megengedhetetlen hibát" – értékelt a Cardiff City–Swansea (0–1) derbi után a hazaiak menedzsere, Dave Jones. Ezt a hibát pedig a szakember véleménye szerint Gyepes Gábor  követte el, akiről lefordult a gólszerző, Marvin Emnes.

AZ OMINÓZUS GÓL
 

„Az edzőnk valóban engem hibáztat a vereségért, ezt közölte is velem az öltözőben a meccs után. Ennek ellenére nem érzem jobban felelősnek magam, mint amennyire az egész csapat érezheti. Igaz, hogy lemaradtam a gólszerzőről, túl távol voltam tőle, de egy húsz méterről a balösszekötő helyéről, félfordulatból leadott lövésnek még nem kellene feltétlenül a kapuban kikötnie. Egyáltalán nem volt lövő pozícióban a támadó, ez nem egy olyan szituáció volt, amikor a védő odapasszolja a labdát az ellenfélnek, és abból születik gól. Hibáztam, de nem miattam kaptunk ki, ebben a csapattársaim is egyetértettek" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Gyepes Gábor. A védő elmondta, volt két nagy gólszerzési lehetőségük a meccsen, de összességében nem játszottak jól, a Swansea többet tett a győzelemért.

NEM RÓZSÁS A VISZONYA EDZŐJÉVEL

Gyepes beszélt sérüléséről is, ám hangsúlyozta, nem szeretné erre fogni a hibáját.

„BELLAMYN LÁTSZIK, NEM EGYSZERŰ FIGURA”

Gyepes Gáborral a Cardiff legnagyobb sztárjáról, a nyáron  a Manchester Citytől szerződtetett walesi Craig Bellamyról is beszélgettünk, aki eddig hét bajnokin két gólt szerzett és négy gólpasszt adott új csapatában.  


„Bellamy minden megmozdulásából kitűnik, hogy élvonalbeli játékos. A Swansea ellen ugyan ő sem játszott jól, de mindig a maximumra törekszik. Ugyanakkor a csapaton belül nem érezteti, hogy honnan jött, vagyis nincsenek sztárallűrjei. Az persze látszik rajta, nem egy egyszerű figura, de nálunk nincsenek balhéi, keményen dolgozik, mint bárki más" – beszélt a zűrös előéletű csapattársról.    

„Igaz, hogy megsérültem nem sokkal a gól előtt, de folytatni tudtam a játékot, végigjátszottam a meccset, ezért nem szeretném erre fogni a gól előtti szituációt.  A combomban éreztem fájdalmat, és emiatt egyébként a szerdai, Reading elleni meccset ki is kell hagynom, de remélem, hétvégén már pályára léphetek" – fogalmazott a védő, aki rögvest hozzátette, hétvégi játéka nagyban függ Dave Jones menedzsertől is.

„Nem rózsás a viszonyunk, nem tartozom a szakember kedvenc játékosai közé. Simán el tudom képzelni, hogy a Swansea-meccs miatt ismét kikerülök a csapatból – mondta Gyepes, aki első szezonjában alapembernek számított a Cardiffnál, majd a következő idény jelentősebb részét a kispadról nézte végig (csak 16 meccsen játszott), ebben az évadban pedig egy kivételtől eltekintve minden meccsen játszott, méghozzá 90 percet. – Engem lepett meg a legjobban, hogy a szezon elején bekerültem a csapatba, ugyanis a felkészülési időszakban nagyon kevés lehetőséget kaptam, az utolsó felkészülési meccsen is csak húsz percre szálltam be."      

CÉL A PREMIER LEAGUE ÉS A VÁLOGATOTT

Az edzővel való szeszélyes viszony ellenére a 29 éves labdarúgó nem gondolkodik váltáson, a Cardiffban szeretne bizonyítani, ahová 2012-ig szerződés köti.

„Többször felvetődött már a váltás lehetősége, de nem vagyok híve a klubcserének, hiszen egy új csapatban sosincs könnyű helyzetben az ember. Bízom abban, hogy az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményünkkel kiharcoljuk az automatikus feljutást az élvonalba. Most nincs egyetlen kiemelkedő csapat sem, mint amilyen az elmúlt idényben a Newcastle volt. Ráadásul nyáron jelentősen erősödtünk is, ezért, ha most sem jutunk fel, akkor szerintem sosem" – jelentette ki Gyepes, akitől azt is megkérdeztük, érettnek érzi-e magát arra, hogy a Premier League-ben szerepeljen.

„Ez jó kérdés. Ha továbbra is játszom a csapatban és feljutunk az első osztályba, akkor talán majd elmondhatom, hogy megértem az angol első osztályra. De ez csak akkor derül ki, ha már felkerültünk és kipróbálhattam magam, mindenesetre ez a célom" – válaszolt a huszonhatszoros válogatott védő, akit a nemzeti csapattal kapcsolatban is faggattunk.

„Egervári Sándor a legutóbbi kerethirdetés előtt felhívott, elmondta, hogy most másokat is szeretne kipróbálni, ezért nem számít rám a litvánok ellen, de hosszú távon számol velem. Nincs bennem sértődöttség, nagyon szeretnék játszani a válogatottban, remélem a klubomban ezután is megkapom a lehetőséget, hiszen csak akkor van esélyem a meghívóra, ha a Cardiffban rendszeresen pályára lépek" – ecsetelte a válogatottsággal kapcsolatos véleményét Gyepes Gábor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik