Plymouth: Tímár felpörgését tartják az idény egyik legjobb hírének

Vágólapra másolva!
2010.08.19. 16:19
Tímár Krisztián roppant boldog, hogy súlyos sérülések és kölcsönjáték után ismét számítanak rá a Plymouth Argyle első csapatában, és megújulása legalább ennyire feldobja az angol labdarúgó-bajnokság harmadik vonalában (League One) szereplő klubot és szurkolóit – derül ki a klubhonlap rövid cikkéből.

„Vissza akartam térni, hogy megmutassam mindenkinek, a menedzsernek és a szurkolóknak egyaránt, hogy képes vagyok ugyanolyan szinten futballozni, mint korábban" – jelentette ki a klubnál 2008-ban az idény legjobbjának választott, ám sérülései miatt azóta sokszor a partvonalon kívülre szoruló Tímár Krisztián.

„Nagyon boldog vagyok, hogy újra az első csapatban játszhatok – folytatta a csapatba kerülésért vélhetően majd folyamatos harcra kényszerülő magyar védő. – Jól sikerült a felkészülésem, a rajttal sem vagyok elégedetlen, szóval nincs más hátra, mint tartani az irányt. Mindig is nagy harcos voltam, akit feldob, ha versenyhelyzetbe kerül. A csapatnak is jót tesz, ha egy poszton több jó játékos is rendelkezésre áll."

A szurkolók körében élvezett népszerűségéről a 30 éves játékos így vélekedik: „Mindig a csapatért hajtok, mindent megteszek, ami tőlem telik, talán ez az oka a szurkolók szeretetének. Egy futballistának mindenesetre jólesik a nézőtéri támogatás."

A Plymouth a League One négy pontot szerzett 2010–11-es idényének első két fordulójában.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
3 órája

Tímár Krisztián: Támadófronton kifejezetten jó minőségű futballistái vannak a Fehérvárnak

Labdarúgó NB I
5 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
23 órája

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15
Ezek is érdekelhetik