Légióssors: a Genk igazgatója szerint gyorsan rendezik Köteles ügyét

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 16:33
Mint tegnap beszámoltunk róla, a Genk a FIFA-hoz fordult Köteles László ügyében, mivel a holland klub nem kapott meg bizonyos papírokat a Diósgyőrtől a kapus átigazolásával kapcsolatban. Az együttes igazgatója, Dirk Degraen azonban megnyugtatta a futballistát.

„Nem értem ezt az egész ügyet. Remélem, nem húzódik el, és Dirk Degraen biztosított róla, hogy gyorsan megoldják ezt a problémát. A menedzserem is dolgozik az ügyön" – mondta Köteles a Het Belang van Limburg holland lapnak.

„A magyar klub nem teljesített mindent az átigazolással kapcsolatban, ezért a FIFA-hoz fordultunk. Csak az ügy lezárultáig Köteles László nem játszhat velünk" – jelentette ki a Genk igazgatója.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
22 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
23 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
23 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
Tegnap, 11:08

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 10:25

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:32
Ezek is érdekelhetik