Dzsudzsák menedzserei a PSV elnökével egyeztetnek

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2010.02.15. 22:08
null
Dzsudzsák hétről hétre remekel a PSV-ben, vasárnap is gólpasszt adott (Fotó: Imago, archív)
Bár az átigazolási időszak már lezárult (a legtöbb európai országban), Dzsudzsák Balázs pályafutása szempontjából rendkívül fontos beszélgetést folytat jövő héten a magyar válogatott középpályás menedzsmentje és klubja, a PSV elnöke, Jan Reker.

Az elmúlt hónapokban a spanyol és a holland sajtóban több csapattal is kapcsolatba hozták Dzsudzsák Balázs nevét. A Real Madrid, a PSG és a Valencia is szóba került, mint lehetséges kérő, de a középpályás egyik menedzsere, Vörösbaranyi József szerint konkrét megbeszéléseket nem folytatott a PSV egyetlen klubbal sem.

„Komoly tárgyalásokra télen nem került sor, nyáron viszont ez változhat. Mi eddig személyesen nem egyeztettünk a PSV vezetésével Dzsudzsák esetleges klubváltásáról, de az átigazolási időszak zárását követően a holland klub elnökétől egy személyes találkozót kértünk, mert szeretnénk tudni, mik a tervei Balázzsal kapcsolatban – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a középpályás ügyeit intéző Stars and Friends menedzserirodairoda részéről Vörösbaranyi József – Jan Reker meghívott minket a PSV jövő heti Hamburg elleni Európa-liga mérkőzésére."

„Ha a PSV eddigi játékospolitikáját vesszük alapul, akkor a holland vezetőknek is az lehet az érdekük, hogy Dzsudzsákot a nyáron értékesítsék, de nem akarok találgatni, éppen ezért találkozunk személyesen az elnökkel, és a beszélgetés után már sokkal okosabbak leszünk a klub terveit illetően" – mondta a játékosügynök, aki szerint Dzsudzsák ebben a szezonban olyan teljesítményt nyújt, amivel bármelyik topligában megállná a helyét.

„Balázsnak nagyon megnőtt az ázsiója, letette a névjegyét Európában, így tulajdonképpen bárhová is szerződik, nincs félnivalója. Az angol, a spanyol és az olasz bajnokságból is tudok mondani hét-nyolc klubot, ahová Balázs szívesen szerződne, így egyelőre nincs értelme azt találgatni, hol folytatja, ha a PSV az eladása mellett dönt" – fogalmazott Vörösbaranyi, aki hozzátette, azt is tudomásul veszik, ha az eindhoveniek úgy határoznak, nem akarnak megválni Dzsudzsáktól.

A 23 éves játékos menedzsere tehát nem akart találgatásokba bocsátkozni a PSV terveit illetően, de ne legyenek kétségeink, ha lesz, olyan klub, amely kifizeti a hollandok által kért összeget – ez egyes hírek szerint meghaladhatja a tízmillió eurót –, akkor a jelenlegi legértékesebb magyar futballista nyártól már nem Eindhovenben játszik.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik