László Csaba letelepedne Edinburghban

Vágólapra másolva!
2009.08.31. 20:18
null
László Csaba, a világpolgár (fotó: Action Images)
Címkék
László Csaba nagyon örül, hogy sorsa Skóciába, ezen belül Edinburghba vetette. A Hearts vezetőedzője a Sunday című újságnak elmondta, hogy szeretné, ha lánya két év múlva még itt fejezné be az iskoláit.
Elégedettek László Csabával a Hearts vezetői, játékosai és szurkolói és a szakember is jól érzi magát az együttesnél. Jobban, mint bármelyik korábbi állomáshelyén.

„Már korábban is mondtam, hogy szeretnék Edinburghban maradni. Nem csak magam, hanem a gyerekeim miatt is. A lányomnak, Patríciának még két éve van hátra az iskolából, és szeretném, ha azt itt fejezné be.”

László hozzátette, hogy lánya már négy országban járt iskolába, Németországban kezdett, majd apját követve Magyarországon, Ugandában és jelenleg Skóciában tanult, illetve tanul.

„Sokszor kérdezik a nemzetiségemet. Német útlevelem van, Romániában születtem és magyar vagyok. De azt szoktam válaszolni, hogy európai vagyok és világpolgár. Skócia azonban egy különleges hely számomra, és szívesen letelepednék itt végleg.”

A szakember elmondta, nagyon örül annak a szeretetnek, amely a szurkolók részéről árad felé.

„Azt a szeretetet, amit a szurkolóktól kapok, semmi pénzért nem lehet megvenni.”
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
2 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
2 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
2 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
2 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
2 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik