NB II: kiélezett hajrá – három csapat versenyez a második helyért

Vágólapra másolva!
2022.04.30. 08:29
null
Nagy vihart kavart nemrég, hogy Dragan Vukmir a Szegedtől a DVTK-hoz szerződött – mindkét csapat szeretne feljutni, de az sem zárható ki, hogy az NB II-ben maradnak (Fotó: Dvtk.eu)
A Vasas mögött a fej fej mellett haladó Kecskemét és Diósgyőr, valamint az utóbbi fordulókban megrogyó Szeged-Csanád GA is odaérhet a második helyre, nagy kérdés, ki lesz a befutó.

 

KI NEVET A VÉGÉN?

A MERKANTIL BANK LIGA ELSŐ NÉGY HELYEZETTJÉNEK HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
VASAS: Haladás (idegenben), Szentlőrinc (otthon), Budaörs (i), Soroksár (o)
KECSKEMÉT: Dorog (i), Tiszakécske (o), Haladás (i), Szentlőrinc (o)
DIÓSGYŐR: Budaörs (i), Soroksár (o), Ajka (i), Budafok (o)
SZEGED: Szolnoki MÁV (o), Pécsi MFC (i) ETO FC (o), Nyíregyháza (i)

Négy fordulóval a vége előtt izgalmas hajrára van kilátás a Merkantil Bank Ligában, az élvonalba gyakorlatilag biztosan feljutó Vasas mögött még három csapatnak van esélye, hogy odaérjen a második, NB I-es tagságot garantáló helyre. A második helyen álló Kecskemét és a DVTK azonos pontszámmal várja a hajrát, őket hatpontos távolságból követi a Szeged-Csanád GA.

ISMÉT OSZTÁLYT VÁLTHAT A KECSKEMÉT

A 2014–2015-ös idény végén az akkor még tizenhat csapatos NB I-ben a Dunaújváros és a Pápa búcsúzott az élvonaltól, a két klub mellett viszont a Győri ETO, a Kecskemét, a Nyíregyháza és a Pécs sem kapott NB I-es licencet. Az akkor kizárt négyesből a Bács-Kiskun megyei együttes lehet az első, amelyik visszatér az élvonalba, pedig az idény előtt a vezetőség a nyolcadik és a tizenkettedik hely közötti pozíció elérését tűzte ki célként az alaposan átalakított újonc elé.

Horváth Krisztoferék a legrosszabbkor zuhantak meg, pedig jól állt a Szeged (Fotó: Dél-Magyarország/Török János)
Horváth Krisztoferék a legrosszabbkor zuhantak meg, pedig jól állt a Szeged (Fotó: Dél-Magyarország/Török János)
Lehet, hogy a kilenc mérkőzés óta veretlen kecskemétiek ünnepelhetnek az idény végén, de ehhez jó teljesítményt kell nyújtaniuk a hátralevő négy fordulóban (Fotó: Kecskeméti TE)
Lehet, hogy a kilenc mérkőzés óta veretlen kecskemétiek ünnepelhetnek az idény végén, de ehhez jó teljesítményt kell nyújtaniuk a hátralevő négy fordulóban (Fotó: Kecskeméti TE)

Az NB III-ból feljutó keretből mindössze néhány futballista maradt, ellenben tizenhat új játékos érkezett, a kispadra pedig Szabó István ült le. A szakember a Tiszakécskével már átélte, milyen újonc­csapattal azonnal szintet lépni (az NB III-ból az NB II-be vezette az együttest), a nyáron érkező Nagy Krisztián, Hadaró Valentin, Szabó Alex hármas pedig a Kaposvárban játszott, amikor az együttes a 2018–2019-es idényben a másodosztály újoncaként azonnal feljutott az élvonalba, ám a kezdés előtt kevesen fogadtak volna arra, hogy éppen ez a csapat szólhat bele a feljutásért vívott harcba.

A szakmai stáb által megálmodott 3–5–2-es (védekezésben 5–3–2-es) felállás azonban remekül működött, a sok passz­ra és labdabirtoklásra épülő futball fekszik a keretnek (a DVSC elleni Magyar Kupa-meccsen 120 perc alatt csaknem 900 passzt adtak a KTE játékosai). Az együttes többnyire a széleken bontotta meg az ellenfél védelmét, a kapu előtt az idényben 18 gólnál járó Lukács Dániel sebessége és a 198 centiméter magas Tóth Barna fizikuma remek összhangot eredményezett. A teljesítményt legfeljebb a kontratámadások levédekezése és a kihagyott büntetők miatt érhette kritika, ám feljutásról még a harmadik helyet hozó őszi szezon után sem beszéltek a csapatnál. Tavaszra az első ötbe kerülés lett az új cél, és amikor februárban három egymást követő bajnokin (DVTK, Csákvár, Vasas) maradt pont nélkül a KTE, úgy tűnt, valami megtört a csapatnál. Az öltözőben viszont nem volt pánikhangulat, a játékosok úgy folytatták a munkát, mintha megnyerték volna ezeket a meccseket, és a szakmai stáb sem akart változtatni a korábbi sikereket eredményező játékfelfogáson. A nyugalom kifizetődött, az elmúlt három meccsen 10–2-es gólkülönbséggel gyűjtött kilenc pontot a csapat.

A harmadik hely most már csalódást jelentene – de korántsem akkorát, mint a DVTK esetében.

SZOROS HAJRÁ VÁR A DIÓSGYŐRRE

Az élvonaltól az előző idény végén búcsúzó együttes alaposan átalakult a nyáron, az összes légiós távozott, nem csoda, ha a felkészülés alatt Kondás Elemér is kereste az ideális felállást. A szakember a három- és a négyvédős rendszert is kipróbálta, az összeszokottság hiánya pedig az eredményeken is meglátszott, az első öt fordulóban mindössze hat pontot gyűjtött a miskolci együttes. Az eredményességet végül a háromvédős felállás hozta meg, egy sorral előrébb a három belső középpályásnak köszönhetően egyre inkább kézben tartotta a meccseket a borsodi csapat, ennek köszönhetően pedig a támadók is egyre többször kerültek helyzetbe. Molnár Gábor, Könyves Norbert és Horváth Zoltán szállította a gólokat, a győzelmek sem maradtak el, és mivel a téli szünetet az élen töltötte a DVTK, minden adva volt a sikeres tavaszi folytatáshoz.

Csakhogy az új évben számos csapás érte a borsodiakat, hiába érkezett Eppel Márton, Lucas, valamint Izraelből Keller Rotem Mose, sorra dőltek ki a meghatározó játékosok. Hegedűs János és Könyves Norbert kiválása érzékeny veszteség volt, akadt olyan meccs, amelyen a három balhátvéd közül egyikre sem számíthatott a szakmai stáb, megesett, hogy öt-hat kulcsember egy időben esett ki. Ez természetesen a lendületet és az alapcsapatot is megbontotta, hiányzott az állandóság, elillant az önbizalom, így a tavaszi szezon nagy részében már nem lehetett felismerni az együttes alapjátékát. A hullámzó teljesítmény mélypontja, a Szegedtől elszenvedett öt nullás hazai vereség pecsételte meg Kondás Elemér sorsát, és bár a következő fordulóban, a Dorog elleni, győztes meccsen még ő ült a kispadon, a vezetőség menesztette, hogy aztán alaposan felkavarja az állóvizet a közvetlen rivális Szeged edzője, Dragan Vukmir kinevezésével.

Az indulatokat és az érzelmeket a tények teljes ismeretében most hagyjuk, az viszont biztos, hogy a stábja nélkül érkező szakemberrel nem oldódtak meg a problémák. Az érkezése óta lejátszott három bajnokin négy pontot szerzett az együttes – ám az edzőváltás után megrogyó Szegedet a jelek szerint sikerült leszakítani.

SZEGED: DERÜLT ÉGBŐL VILLÁMCSAPÁS

Nagy kérdés, hogy az utóbbi három fordulóban beszedett gyomrosok után képes lesz-e felállni a Csongrád megyei együttes, különösen a súlyos vereséggel végződő hétfői, kecskeméti meccsen látszott összeomlani mindaz, ami korábban jól működött.

Az idény nagy részében a 4–3–2–1-es felállásban futballozó csapatnál a rutinos játékosok és a fiatal tehetségek remek egyveleget alkottak. A Vasastól érkező Kovács Milán a középpályán, a Fehérvártól megszerzett Csoboth Kevin a támadósorban vált fontos láncszemmé, Horváth Krisztofer szállította a gólokat, és bár télen csak az ötödik helyen telelt a Szeged, tavaszra elkapta a fonalat. Úgy tűnt, Dragan Vukmir mindenkinek megtalálta a helyét, többnyire a cserék is képesek voltak lendületet adni a csapatnak, a támadófutballra pedig nem nagyon volt ellenszere a vetélytársaknak. Beszédes adat, hogy a március 9. és április 6. között lejátszott öt fordulóban 17–2 volt a csapat gólkülönbsége, ami még az NB II-ben is megsüvegelendő teljesítmény.

A Dorog elleni hazai bajnoki után aztán derült égből jött a villámcsapás: a vezetőedző a szintén feljutásra pályázó DVTK-hoz távozott. Innentől már csak az a kérdés: mi lett volna, ha...? Talán ha az edzőváltás utáni fordulóban nem a mezőny legerősebb csapatának otthonában kellett volna játszani... Vagy ha azon a Vasas elleni találkozón sikerül megtartani az egy nullás vezetést... Talán az a győzelem újabb lökést adott volna a csapatnak, ám nem így történt. Az angyalföldiek elleni vesztes meccs után a Siófok és a KTE is legyőzte a csongrádiakat, a lila-fehérektől elszenvedett négygólos vereség után pedig hat pontra távolodtak a második helytől. Mivel a Szeged sorsolása a legnehezebb, csodaszámba menne, ha sikerülne feljutnia, ráadásul nagy kérdés, hogy jövőre sikerül-e együtt tartani a keretet.

A KÉPRE KATTINTVA NAGYOBB MÉRET ÉRHETŐ EL!
A KÉPRE KATTINTVA NAGYOBB MÉRET ÉRHETŐ EL!

LABDARÚGÓ NB II
35. FORDULÓ
Pénteken játszották

Békéscsaba 1912 Előre–ETO FC 2–3
Május 1., vasárnap:
17.00: Budafoki MTE–Nyíregyháza Spartacus
17.00: III. Kerületi TVE–Pécsi MFC
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szolnoki MÁV FC
17.00: Dorogi FC–Kecskeméti TE
17.00: Tiszakécskei LC–BFC-Siófok
17.00: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár
17.00: Budaörs–Diósgyőri VTK
17.00: Soroksár SC–FC Ajka
Május 2., hétfő:
20.00:
Szombathelyi Haladás–Vasas FC

Az állás
1. Vasas FC 34 23 8 3 68–18 +50 77
2. Kecskeméti TE 34 19 8 7 61–33 +28 65
3. Diósgyőri VTK 34 19 8 7 53–37 +16 65
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 34 17 8 9 58–31 +27 59
5. BFC Siófok 34 14 13 7 38–33 +5 55
6. Szombathelyi Haladás 34 14 8 12 33–26 +7 50
7. Soroksár SC 34 13 9 12 61–54 +7 48
8. ETO FC Győr 35 13 8 14 45–46 –1 47
9. Pécsi MFC 34 12 10 12 37–32 +5 46
10. Nyíregyháza Spartacus 34 12 10 12 41–45 –4 46
11. FC Ajka 34 12 8 14 44–47 –3 44
12. Tiszakécske 34 12 5 17 39–59 –20 41
13. Szentlőrinc SE 34 9 12 13 33–42 –9 39
14. Békéscsaba 1912 Előre 35 9 12 14 51–63 –12 39
15. Budafoki MTE 34 10 8 16 36–46 –10 38
16. Dorogi FC 34 10 7 17 31–52 –21 37
17. FC Csákvár 34 8 12 14 47–53 –6 36
18. Szolnoki MÁV FC 34 8 10 16 30–49 –19 34
19. Budaörs 34 7 12 15 36–53 –17 33
20. III. Kerületi TVE 34 7 10 17 30–53 –23 31
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik