Urbin Péter (balra) távozott Békéscsabáról (Fotó: Imre György)

 

A 34 éves támadó a 2019–2020-as idény nyári felkészülési időszaka előtt szóban megállapodott a Békéscsaba vezetőségével, hogy még egy évre hosszabbít a klubbal, ám a családi körülmények és az élet úgy hozta, hogy visszaköltözik Debrecenbe, a labdarúgást pedig a szintén másodosztályú Balmazújvárosban folytatja.

„Az előző szezon után kaptam egy abszolút korrekt ajánlatot a Békéscsabától, hogy még egy évvel meghosszabbíthatom a szerződésemet, amit szóban el is fogadtam – ecsetelte Urbin Péter. – A nyári szünet alatt azonban történt egy-két dolog, ezért hosszas vívódás és gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy most már szeretnénk végleg letelepedni itthon, Debrecenben, és valódi családi életet élni, amire most adódott lehetőség. A nehéz döntés után szóltam a békéscsabai vezetőknek, hogy tekintsenek el a plusz egy évtől, hiszen szeretnék hazaköltözni. Balmazújvárosban teljesen új csapat alakul és – mivel korábban nagyon szép éveket töltöttem ott – megkerestek, hogy csatlakozzak az együtteshez, amit elfogadtam.”

Urbin Péter az előző három évben összesen 122 mérkőzésen szerepelt a lila-fehérek színeiben, és 32 gólt szerzett. Korábban játszott már Balmazújvárosban, emellett Dunaújvárosban, Szolnokon és Bőcsön is futballozott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők: Faragó Tomás (szlovákiai, Dorog), Farkas Márk (Szeged-Grosics Akadémia), Károly Bálint (Tiszakécske), Kovács Ádám Tibor (Mosonmagyaróvár)
Távozók: Gránicz Patrik (ETO FC Győr), Lustyik Levente (MTK – kölcsönből vissza), Mezei Szabolcs (MTK – kölcsönből vissza?), Szalai Dániel (?), Szatmári István (MTK – kölcsönből vissza), Urbin Péter (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Viczián Ádám (Vasas), Vólent Roland (?)