NB II: gólok előtt sérült meg a váci középpályás – már jól van

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.05. 08:16
Boka- és térdsérülést szenvedett az előző, Szolnok elleni győztes (5–1) bajnoki mérkőzésen Zsolnai Richárd, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vác támadó középpályása, de a játékos már felépült, így minden bizonnyal pályára léphet a mai, Budafok elleni bajnokin – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A 22 esztendős Zsolnai Richárd a Szolnok elleni meccsen a 22. percben bombagóllal szerzett vezetést csapatának, de találata előtt rosszul lépett és kisebb bokasérülést szenvedett. Ennek ellenére ekkor még folytatni tudta a játékot, azonban a váciak negyedik gólja előtt ismét megsérült. Labdaszerzéskor összerúgott ellenfelével, ezt pedig a térde bánta – azért indítani még tudott, amelyből Nagy Richárd végül gólt szerzett. Zsolnai a meccs szünetében cserét kért.

A heti orvosi vizsgálat aztán kiderítette, hogy egyik sérülése sem súlyos, és sem a porc, sem a szalagok nem sérültek, így Zsolnai egy kisebb pihenő után csütörtökön már a társaival edzett és minden bizonnyal pályára léphet a Budafok elleni, mai bajnokin.

A váciakhoz kapcsolódó további hír, hogy a 19 éves támadó, Borvető Áron is felépült, ő négy hétig nem tudott futballozni derékbántalmak miatt.

Az NB II 16. fordulójában a Vác a Budafokkal csap össze Óbudán, 13:30-tól.

LABDARÚGÓ NB II
16. FORDULÓ – NOVEMBER 5.

13.30: Szolnoki MÁV FC–Gyirmót FC Győr
13.30: Vác FC–Budafoki MTE
13.30: Kisvárda–Kazincbarcika
13.30: Mosonmagyaróvári TE–Soproni VSE
13.30: Ceglédi VSE–Nyíregyháza Spartacus
15.00: ETO FC Győr–MTK Budapest
16.00: Csákvár–Dorogi FC
16.00: BFC Siófok–Soroksár
16.00: Békéscsaba–Budaörs
16.00: Zalaegerszegi TE FC–Szeged 2011-GA

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 15 13 1 1 40–11 +29 40
2. Kisvárda 15 11 3 1 31–13 +18 36
3. Kazincbarcika 15 8 3 4 18–17 +1 27
4. Vác FC 15 7 4 4 23–14 +9 25
5. Szolnoki MÁV FC 15 7 4 4 19–17 +2 25
6. Békéscsaba Előre 15 7 3 5 29–16 +13 24
7. Nyíregyháza Spartacus FC 15 6 5 4 19–14 +5 23
8. Gyirmót FC Győr 15 6 4 5 26–19 +7 22
9. Ceglédi VSE 15 6 4 5 17–21 –4 22
10. ZTE FC 15 6 3 6 18–21 –3 21
11. ETO FC Győr 15 5 5 5 17–18 –1 20
12. Soroksár SC 15 5 5 5 15–16 –1 20
13. Budaörs 15 5 4 6 28–26 +2 19
14. Dorogi FC 15 5 4 6 22–21 +1 19
15. Szeged 2011 15 4 4 7 11–18 –7 16
16. Mosonmagyaróvár 15 2 7 6 9–18 –9 13
17. Budafoki MTE 15 2 5 8 11–24 –13 11
18. BFC Siófok 15 2 3 10 12–25 –13 9
19. FC Csákvár 15 2 3 10 13–35 –22 9
20. Soproni VSE 15 1 6 8 8–22 –14 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik