NB II: öt érkező mellett hét távozó az újonc Kazincbarcikánál

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 09:36
null
Kazincbarcikán is megkezdődött a felkészülés a bajnoki rajtra (Fotó: Kolorcity Kazincbarcika SC Facebook)
Elkezdte a felkészülést a másodosztályú bajnoki rajtra az újonc Kazincbarcika – számolt be róla a klub honlapja. 

Hétfő délelőtt kezdte meg a felkészülést a másodosztályú bajnoki rajtra a Kolorcity Kazincbarcika SC, amely az NB III Keleti csoportjának bajnokaként biztosította helyét a magasabb osztályban.Korábban már beszámoltunk róla, hogy Varga Attila az NB II-ben is bizonyíthat vezetőedzőként, hiszen szerződését – információink szerint két évvel – meghosszabbították. A szakember változatlan stábbal vághat neki az új bajnoki idénynek, a játékoskeret összetétele azonban kis mértékben átalakul.

Az NB III-as bajnokcsapat tagjai közül távozott Keményffy Máté, Kréti Gergő, Kristófi Sándor, Márton András, Pinyaskó László, Rjaskó Viktor és Schildkraut Krisztián.

A Kazincbarcika honlapja eddig öt új érkezőről számolt be. Arday Dominik a Ferencváros második csapatától, Lippai Tibor Füzesgyarmatról, Székely Dávid a DEAC-tól, míg a Hleba Tamás, Szekszárdi Tamás duó Szolnokról érkezett a borsodiakhoz. Az újonnan érkezők mellett nyolc utánpótláskorú játékos is a felnőttekkel kezdte meg a felkészülést.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők:Arday Dominik (FTC II), Hleba Tamás (Szolnoki MÁV FC), Lippai Tibor (Füzesgyarmat), Székely Dávid (DEAC), Szekszárdi Tamás (Szolnoki MÁV FC)
Távozók:Bognár Dávid(Paks – kölcsönből vissza), Keményffy Máté (?), Kréti Gergő (?), Kristófi Sándor (?), Márton András (?), Pinyaskó László (?), Rjaskó Viktor (?), Schildkraut Krisztián (?)

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik