NB II: a megyei bajnokságból igazolták, már szerzett két gólt

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2021.09.14. 08:30
null
Monori Norbert a Dorog ellen is betalált a kapuba (Fotó: Komárom-Esztergom megyei 24 óra/Hagymási Bence)
Monori Norbert az előző idényben még Zsámbékon futballozott, most viszont a Haladást erősíti, amelynél fokozatosan halad a beépítése.

 

Az alacsonyabb osztályokból is magasra lehet jutni, az apró falvak játékosainak is van esélyük arra, hogy a profik között futballozzanak Magyarországon. Monori Norbert példája is ezt bizonyítja.

A 22 éves csatár nyáron a megyei első osztályban szereplő Zsámbékról került Szombathelyre a Haladáshoz, ám két évvel korábban még a Pest megyei bajnokság negyedik vonalában játszó Budajenői KSE labdarúgója volt, s hét meccsen 25 találatig jutott. Három osztállyal följebb, Zsámbékon sem jött zavarba, az alapszakaszban 43 góllal, míg a felsőházi rájátszás öt meccsén további öttel repítette a csapatot a tabella második helyére.

Itt figyelt fel a csatárra Németh Szabolcs, a Haladás vezetőedzője, aki akkor még Dorogon dolgozott. Többször megnézte edzésen és játék közben is, s ahogy a Haladáshoz került, Szombathelyre csábította kiszemeltjét. Fokozatosan halad a csatár beépítése, eddig csupán csereként futballozott, ám öt meccsen kétszer így is betalált az ellenfelek kapujába. Gyors, robbanékony futballistáról van szó, aki jól helyezkedik a kapu előtt.

„Bár sokat kell még fejlődnöm, igaz, hogy kis csapatból is ki lehet tűnni   – mondta megkeresésünkre a Haladás labdarúgója. – Budajenőn kezdtem futballozni, onnan kerültem a Videotonhoz, s noha megvoltak a helyzeteim, túlzottan izgultam, s emiatt elmaradtak a gólok. Későn érő típus vagyok, ezért jót tett a Budajenőn, majd Zsámbékon töltött időszak, sokat tanultam Bodó László edzőtől, de hálával tartozom valamennyi szakembernek, aki eddigi pályafutásom alatt foglalkozott velem, s persze Kajos Zoltán menedzsernek is. Remekül érzem magam a Haladásnál, befogadtak a társak, ám az »akklimatizálódás« nem megy egyik napról a másikra. Németh Szabolcs vezetőedző különös figyelmet szentel nekem, egyelőre a fáradt védők ellen hasznosíthatom a gyorsaságomat, azonban remélem, eljön az idő, amikor utolérem a társaimat. Nagy ugrás a megye négyből az NB II-be lépni, de a példám bizonyítja, munkával és bátorsággal sikerülhet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik