A montenegrói középpályás 2007 nyarán szerződött a KTE-hez, amelynek színeiben csaknem 200 mérkőzésen lépett pályára és 18 gólt szerzett az első és a másodosztályban.

Az évek során az NB I egyik legjobb és leginkább tisztelt légiósa lett, nevéről elismeréssel beszéltek az ország minden pontján, utolsó fellépésén vastapsot kapott az újpesti szurkolóktól is. Az újságírók egy alkalommal az ősz legjobbjának is őt látták, de megnyerte az NB I gólpasszversenyét is 2013-ban, majd egy évre rá a csapat házi gólkirálya lett. 2011-ben sérülés miatt csak perceket tölthetett a pályán a kupadöntőben, de az odáig vezető úton, illetve később az Európa-ligában is motorja volt a csapatnak – írja a kecskemetite.hu.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy a KTE játékosa lehettem. Legalább ennyire szomorú vagyok, és legalább ennyire fáj az, ami történt. Húsz éve futballozom, életem legszebb időszakát itt tölthettem el, csodálatos volt ez a nyolc év. Nem tudom eléggé megköszönni a szurkolóknak a szeretetüket, de köszönettel tartozom a klub összes alkalmazottjának is. Az NB III-ban mindenképpen maradtam volna, így nagyon megviseltek a történtek. A szívem örökre lila marad, és bízom benne, hogy a KTE számára lesz jövő” – búcsúzott Vladan Szavics a klub hivatalos honlapján.