DVTK: Olyan jó itt a közösség, mint a Honvéd bajnokcsapatában – Eppel

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 07:26
A Diósgyőri VTK Eppel Márton hajrában szerzett góljával 2–1-re legyőzte idegenben a Gyirmót FC Győrt a labdarúgó NB II 7. fordulójában. A találkozó után a gólszerző mellett az eddig két mérkőzéséből kettőt megnyerő újdonsült vezetőedzővel, Szergej Kuznyecovval, illetve a gyirmótiak korábbi diósgyőri játékosával, Polgár Kristóffal beszélgetett az NSO Tv stábja.

A DVTK újdonsült vezetőedzőjének, Szergej Kuznyecovnak eddig két mérkőzésből két győzelem a mérlege.

„Amikor a csapat együtt van, amikor teljesíti, amit elterveztünk, sokkal könnyebb. Nagyon örülök, hogy a második mérkőzést is a végén tudtuk behúzni, mert türelmesek voltunk, mert csináltuk azt, amit előre elterveztünk. Vannak hibák, amiket idővel ki fogunk javítani, de egyik napról a másikra nem történnek csodák. Sokat dolgoztunk eddig is, és tényleg nagyon örülök a csapat és a szurkolók miatt is, megérdemeltük ezt a győzelmet. Feljebb léptünk, de a következő meccs is nagyon fontos, mert fel szeretnénk jutni.”

Videónkban mesél arról, hogyan segített Eppel Mártonnak visszatalálni a góllövés útjára, de szóba kerül, mennyire volt mélyen az egész társaság, amikor átvette a csapatot.

Eppel Mártontól azt kérdeztük: mennyire kellett személy szerint neki, illetve a DVTK-nak is a gólja?

„Mind a kettőnek nagyon kellett. Nyilván csatárként így tudom a legjobban segíteni a csapatot, a mester is úgy küldött be, hogy próbáljak meg gólt rúgni. Szerencsére volt egy jó beadás, érkeztem a hosszún, és be tudtam lőni.”

Videónkban elmeséli, mennyit számít, hogy érzi az új edző bizalmát, de szóba kerül a csapaton belüli közösség is. Végül arra a kérdésre is válaszol, hogy láthatjuk-e még a régi Eppel Mártont a közeljövőben.

Az NSO Tv videójában a Gyirmót játékosa, Polgár Kristóf is megszólal, aki négy évig volt a diósgyőriek játékosa.

LABDARÚGÓ NB II
7. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–DIÓSGYŐRI VTK 1–2 (1–1)
Győr-Gyirmót,
Alcufer Stadion, 1300 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Mohos Milán, Kulman Tamás)
GYIRMÓT: Hársfalvi–Szegi, Csörgő V., Polgár, Nahirnij – Nagy P. (Berki, 79.), Vass Á., Hajdú Á. (Kovács M., 62.) – Herjeczki, Pethő (Simon A., 62.), Soltész (Erdei M., 62.). Vezetőedző: Csertői Aurél
DVTK: Danilovics – Csirmaz, Szatmári Cs., Bárdos, Bokros – Koman (Cseke, 11.), Holdampf (Bertus, 68.), Bényei Á. – Papp M. (Eppel, 68.), Lukács D. (Jurek, 90+1.), Szőke A. (Gera D., a szünetben). Vezetőedző: Szergej Kuznyecov
Gólszerző:
Nagy P. (44. – 11-esből), ill. Papp M. (34.), Eppel (88.)
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – A Diósgyőr az első félidőben eldönthette volna a mérkőzést. A másodikban már szervezettebbek voltunk, de egy rossz döntés miatt sajnos nem szereztünk pontot.
Szergej Kuznyecov: – Egyre inkább megmutatkozik, mit szeretnék látni a csapattól. Nyilván sokat kell dolgoznunk, hogy még többet legyen nálunk a labda, illetve hogy több helyzetet tudjunk kidolgozni.

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 7 6 1 30– 9 +21 19
2. Kazincbarcika 7 5 2 10– 9 +1 15
3. Gyirmót FC Győr 7 4 1 2 13– 5 +8 13
4. ETO FC Győr 7 4 1 2 10– 5 +5 13
5. Pécsi MFC 7 3 4 9– 6 +3 13
6. Diósgyőri VTK 7 4 3 12–10 +2 12
7. Soroksár SC 7 3 3 1 12–10 +2 12
8. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 7 3 2 2 10– 9 +1 11
9. FC Ajka 7 3 1 3 11– 9 +2 10
10. Tiszakécske 7 3 1 3 7– 8 –1 10
11. BFC Siófok 7 3 1 3 7– 9 –2 10
12. Békéscsaba 1912 Előre 7 2 3 2 13–11 +2 9
13. Szombathelyi Haladás 7 2 2 3 6– 8 –2 8
14. FC Csákvár 7 1 4 2 5– 7 –2 7
15. Szentlőrinc SE 7 1 4 2 10–13 –3 7
16. Nyíregyháza Spartacus 7 1 2 4 5– 7 –2 5
17. Dorogi FC 7 1 2 4 5–14 –9 5
18. Kozármisleny 7 1 1 5 7–16 –9 4
19. Mosonmagyaróvár 7 1 1 5 6–16 –10 4
20. Budafoki MTE743 5–12 –7 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik