Kuttor Attilának távoznia kell a Vasastól (Fotó: Török Attila)

 

 

A Nemzeti Sport keddi számában megjelenő cikkünkben már jelezzük, hogy hétfő esti értesüléseink szerint a Vasas FC bizalma megrendült Kuttor Attila vezetőedzőben, és váltás következhet az NB I-be tavasszal visszajutott, de hét forduló után nyeretlen angyalföldi klub kispadján.

Úgy tudjuk, közben meg is született a végleges döntés: Kuttor Attilának távoznia kell, és már az utódját is megtalálták. A következő edzést már az új tréner tarthatja, akit ma be is jelenthet a klub. Úgy tudjuk, egy rutinos, magyar szakember veszi át a helyét, aki nyert már bajnokságot a magyar élvonalban.

Kuttor Attila tavaly júniusban vette át az akkor NB II-es Vasas irányítását, melyet 48 tétmérkőzésen vezetett, 27-szer győzött vele a csapat, 15 döntetlen és hat vereség mellett. Idén, február és augusztus között volt egy 19 tétmérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata a csapatnak. Ám jelenleg a Vasas öt döntetlennel és két vereséggel a 11. helyen áll a tabellán, legutóbb a Puskás Akadémia ellen végzett 1–1-re.

A Vasas jelentheti be a második edzőváltást az új idényben, azok után, hogy múlt héten a DVSC elköszönt Joao Janeirótól.

 NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK – 2022–2023
 2022. augusztus 31.
 DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
 2022. szeptember 6. VasasKuttor Attila helyett ?

 

AZ NB I ÁLLÁSA
  1. Ferencvárosi TC5515–  1+1415
  2. Kisvárda742116–  9 +7 14
  3. Kecskeméti TE733110–  6  +4 12
  4. Zalaegerszegi TE631213–  9  +410
  5. Puskás Akadémia7241  7–  5  +2 10
  6. Paksi FC622212–13  –1   8
  7. Budapest Honvéd7223  7–12  –5   8
  8. Debreceni VSC714210–13  –3   7
  9. Mol Fehérvár624  7–11  –4   6
10. Mezőkövesd7124  8–15  –7   5
11. Vasas FC752  6–  8  –2   5
12. Újpest FC633  4–13  –9   3