Sportrádió: Úgy gondoltam, ezekkel a megnyilvánulásokkal soha többé nem kell már foglalkoznunk – Dragóner

Vágólapra másolva!
2022.10.23. 10:46
null
Ricardo Monizt és csapatát nagyon felzaklatták a történtek (Fotó: Szabó Miklós)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Balogh Balázsnak nyilatkozott Dragóner Attila, a ZTE FC sportigazgatója a Budapest Honvéd elleni mérkőzésen (0–2) a vendégtábor általi rasszista megnyilvánulásokról, majd a zalaegerszegiek ideiglenes pályáról való levonulásáról. 

„A szerdai (Kazincbarcika elleni – a szerk.) kupameccs után másodszor fordult ez elő velünk a héten. Én úgy gondoltam, hogy ezzel, az ilyen megnyilvánulásokkal már nem kell foglalkoznunk Magyarországon, egészen elképesztő jelenetek voltak a kakaskodás után. Olyan huhogásba kezdett a vendégtábor, amelyek miatt azonnal le kellett volna fújni a mérkőzést. Klubunk színes bőrű játékosai és vezetőedzője szívüket-lelküket kiteszik a pályára a klubért és egymásért. Sajnálatos, hogy ez megtörtént, nagyon felzaklatták a vezetőedzőt és a klubot a pályán történtek” – kezdte Dragóner Attila a Sportrádióban.

„Azért hívta le a játékosokat a pályáról, hogy beszélhessen a játékvezetővel, hogy legyen számonkérés egy ilyen szituáció után, a játékvezető megszakítja-e a mérkőzést, felhívja-e a rendező a vendégszurkolók figyelmét, hogy kerüljék az ilyen jellegű viselkedést. Mivel kiállították, el kellett hagynia a kispadot, ezt követően volt némi félreértés, amiről a mérkőzés után én beszéltem a játékvezetővel. Ezt követően folytattuk a meccset.”

A továbbiakról nem tudott egyelőre konkrétumokkal szolgálni a sportigazgató: „Az MLSZ biztosan vizsgálni fogja az esetet. Klubunk még felzaklatott az ügy miatt, a vezetőség fogja eldönteni, hogy mik legyenek a következő lépések. Össze fogunk fogni a rasszizmus ellen, nemcsak a klubon belül, hanem azon kívül is, hogy példát mutassunk.”


LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd 0–2 (0–1)
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna, 2216 néző. Vezette: Bognár
Gólszerző:
Samperio (43., 54.)

ONIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 25–7 +18 24
2. Kecskeméti TE 12 6 5 1 19–11 +8 23
3. Puskás Akadémia 12 5 5 2 16–12 +4 20
4. Kisvárda 11 5 3 3 21–19 +2 18
5. Zalaegerszegi TE 11 4 3 4 19–15 +4 15
6. Paksi FC 11 4 3 4 17–21 –4 15
7. Debreceni VSC 11 3 4 4 18–20 –2 13
8. Budapest Honvéd 12 3 4 5 14–19 –5 13
9. Mol Fehérvár 12 3 3 6 12–18 –6 12
10. Újpest FC 11 3 3 5 13–20 –7 12
11. Mezőkövesd 11 2 3 6 14–22 –8 9
12. Vasas FC1216511–15–49
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik