NB I: sokkal több a kiállítás a VAR bevezetése óta

Vágólapra másolva!
2021.12.15. 08:44
null
Fontos tényező a VAR használata során, hogy a játékvezetőnek nem kell teljesen a videobírót kezelő kollégáira hagyatkoznia, hanem ha akarja, a pályaszéli monitoron maga is visszanézheti az ellentmondásos eseteket (Fotó: Török Attila)
Ugyan a 16. fordulóban egy piros lapot sem osztottak ki a játékvezetők, a mostani – a videobíró-rendszer bevezetése óta első – idényben már harminchét kiállítás történt, ami csak nyolccal kevesebb, mint a legutóbbi évad teljes termése.

Váratlan meglepetést tartogatott az NB I legutóbbi játékhete, hiszen egyetlenegy labdarúgót sem állítottak ki a 16. forduló mérkőzésein. Hasonlóra mindössze egyszer volt példa a most zajló idényben, még a 3. fordulóban, azon kívül viszont minden egyes játékhét tartogatott legalább egy – de inkább több – piros lapot, ami persze jó néhány mérkőzés alakulását is befolyásolta. A videobíró-rendszer idei bevezetése óta alaposan megnőtt a kiállítások száma a magyar élvonalban, ami egyszerűen magyarázható lenne a VAR jelenlétével, csakhogy más bajnokságokban nem lehet ekkora mértékű változást tapasztalni, sőt.

Az NB I aktuális idényében tizenhat forduló után összesen 37 alkalommal mutattak fel piros lapot a labdarúgóknak a játékvezetők, míg tavaly ilyenkor ugyanez a szám mindössze 24 volt, akkor viszont éppen a 16. játékhéten küldtek le piros lappal a legtöbb játékost, szám szerint négyet. Az előző idényben összesen 45 kiállítás történt 33 forduló alatt, ami csak nyolccal több mint az eddigi termés idén – úgy, hogy még az évad felét sem értük el. A videobíró-rendszer bevezetése óta átlagosan a magyar bajnokik mintegy 40 százalékában felvillan egy piros lap, az előző két teljes évadot tekintve ez a szám alig haladta meg a húsz százalékot.

Az európai elitbajnokságokban ezzel szemben más a helyzet. A német és az olasz élvonalban a 2017–2018-as idény kezdetétől alkalmazták először a VAR-t, s mindkét esetben csökkent a kiállítások száma – előbbinél tizenhárommal, utóbbinál öttel. A topligák közül növekedés egyedül a La Ligában volt, ott a 71-ről 78-ra ugrott a számláló az első „VAR-os” (2018–2019-es) évadban. Ami az angol élvonalat illeti, ott csak a 2019–2020-as idényben alkalmazták először a videobírót, kiállításokból pedig kettővel kevesebb lett, mint korábban. Korántsem biztos tehát, hogy az ugrásszerű növekedés oka csak a VAR.

Éppen ezért megvizsgáltuk mind a harminchét eddig felmutatott piros lapot, és azt, mennyit tett hozzá ezekhez a VAR. Nos, a 16 forduló alatt eddig összesen 9 olyan eset volt, amikor a játékvezető a sípjába fújt, azután pedig csak sárga lapot adott (vagy még azt sem), majd miután a videobíró-rendszer működésbe lépett, a játékvezető pedig a pálya mellett elhelyezett monitoron visszanézte az esetet, piros lappal büntette a szabálytalanságot elkövető labdarúgót. Egy VAR segítségével megítélt tizenegyes esetén azonban olyan is előfordult, hogy a játékvezető először nem ítélt semmit, majd miután a videózás során megbizonyosodott a büntető szükségességéről, a piros lapot is elővette a zsebéből. Ha ezt a kilenc, VAR-közbenjárással megítélt kiállítást kivennénk a listából, máris közelebb járnánk az előző idénybeli, december végi számokhoz – néggyel kapnánk többet.

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Emellett persze voltak olyan esetek is (igaz, elenyésző számban), amikor a játékvezető azonnal kiállította a vétkes játékost, ugyanakkor a videobíró-rendszer is vizsgálódni kezdett, a VAR-kocsiból szóltak a bírónak, ő pedig azután is kitartott a piros lap mellett, hogy visszanézte a kétes szituációt. A többi kiállítást elemezve kijelenthető, a második sárga lapos, VAR nélkül megítélt esetekből van a legtöbb, de az utolsó emberként elkövetett, azonnali piros lapot érő vétségek száma is épphogy nem haladja meg a tízet.

Nagyban segíti a magyar bírók munkáját, hogy adott esetben a videobíró segítségét is igénybe vehetik (FOTÓ: FÖLDI IMRE)
Nagyban segíti a magyar bírók munkáját, hogy adott esetben a videobíró segítségét is igénybe vehetik (FOTÓ: FÖLDI IMRE)

 

A csapatokat tekintve az Újpest, a Kisvárda és Honvéd kapta a legtöbb piros lapot az idényben, egyformán ötöt. Érdekesség, hogy az újpestiek találkozóin volt eddig összességében a legtöbb kiállítás, kilenc – tehát nemcsak a lilákat büntették a játékvezetők, az ellenfeleiknek is felmutatták a piros lapot, mégpedig négyszer. A 37 kiállítás 35 különböző játékost sújtott; csupán két olyan labdarúgó van, akinek egynél többször kellett idő előtt elhagynia a pályát. A főszereplő ebben a tekintetben is az Újpest, hiszen mindkét játékos lila-fehérben futballozik: Abdoulaye Diaby és Branko Pauljevics. Mindketten egy-egy alkalommal voltak részesei olyan kiállításnak, amikor először csak sárga lappal figyelmeztették őket, a videózás után azonban a játékvezető változtatott a döntésén, és leküldte őket a pályáról.

A fordulókat vizsgálva különösen a második játékhéten volt sűrű a „lapjárás”, összesen nyolc kiállítás történt, dupla annyi, mint a sorban utána következő 13. fordulóban, valamint kétszer több mint az előző idény ilyen tekintetben legtermékenyebb, 16. fordulójában.

A második körben ráadásul volt egy olyan mérkőzés is, amelyen négyszer mutatták fel a piros lapot (háromszor játékosnak).

Az újpesti Abdoulaye Diabyt már kétszer is kiállították
ebben az idényben (Fotó: Kovács Péter)
Az újpesti Abdoulaye Diabyt már kétszer is kiállították ebben az idényben (Fotó: Kovács Péter)

Az augusztus 7-én játszott Mezőkövesd–Zalaegerszeg összecsapást úgy nyerték meg a hazaiak 3–2-re, hogy a 83. percben szerezték a győztes gólt, de nem csak emiatt maradt emlékezetes az a meccs. Az 56. percben a vendégek vezetőedzőjét, Waltner Róbertet küldte el piros lappal a kispadtól Pillók Ádám játékvezető, majd a 80. és a 88. perc között a két csapatból összesen három játékost állított ki. Érdekesség, hogy mindhárom esetben a második sárga lapját begyűjtő labdarúgóról volt szó, a VAR-ra egyik esetben sem volt szükség – csak az első félidőben, egy gól érvénytelenítésekor.

A megnövekedett kiállításszámok kapcsán lapunk megkereste a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságát is. Konkrétan nem szerettek volna kitérni a kérdéseinkre, viszont közölték, hogy december végén, az őszi szezont lezáró 17. fordulót követően hivatalos sajtótájékoztatót tartanak, amelyen a fő téma a jelenlegi idényben bevezetett videobíró-rendszer alkalmazása lesz.

Mindent összevetve: a játékoskiállítások megugró számában jól láthatóan nagy szerepet játszik a VAR, de ezzel együtt az igazságos ítéletek megszületésében is. Az MLSZ statisztikái szerint a videobíró-rendszer jelenléte már most 70–80 százalékban növelte a jó ítéletek számát, igazságosabbá téve a játékot a magyar élvonalban. Bár más európai bajnokságokban a VAR bevezetése nem járt a kiállításszámok növekedésével, könnyen lehet, hogy az idény végére hazánkban is kiegyenesedik a görbe.

A Mezőkövesd–ZTE mérkőzésen Pillók Ádám három játékosnak és a vendégeket irányító Waltner Róbertnek is piros lapot adott (Fotó: Földim Imre)
A Mezőkövesd–ZTE mérkőzésen Pillók Ádám három játékosnak és a vendégeket irányító Waltner Róbertnek is piros lapot adott (Fotó: Földim Imre)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik