Puskás Akadémia: Spandler Csabát továbbra is a válogatottság motiválja

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.01.14. 07:47
null
Voltak boldog pillanatok: Spandler Csaba a vezetőedző, Hornyák Zsolt nyakába ugrott a sikeres meccsek után, és hasonló lehet a boldogság a tavaszi folytatásban is (Fotó: Török Attila)
Elvesztette idei első felkészülési meccsét a Puskás Akadémia, védője, Spandler Csaba azonban bízik benne, tanulnak a Young Boys elleni 0–3-ból, és hogy az ilyen párharcok közelebb viszik csapatát a Ferencvároshoz.

Nem úgy sikerült az idei első felkészülési mérkőzés a Puskás Akadémiának, ahogy azt Spandler Csabáék remélték, azonban a felcsútiak huszonhat esztendős védője hisz abban, hogy tanulni tudnak a Young Boys ellen 3–0-ra elvesztett összecsapásból. Hornyák Zsolt vezetőedző – ahogyan azt előzetesen ígérte – a kerettel készülő fiataloknak is lehetőséget adott (kezdett a 18 éves Nathaniel Noel és a 16 esztendős Kern Martin, a 18 éves Babós Levente és a 17 éves Dusinszki Szabolcs pedig beállt), és bár az első játékrész még kiegyenlített futballt hozott, fordulás után már gólra váltotta lehetőségeit a svájci bajnokság listavezetője.

„Az első félidőben egészen jól játszottunk, szöglet- és szabadrúgás után és akcióból is betalálhattunk volna, igaz, az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségei – tekintett vissza a szerdai találkozóra a második negyvenöt percben pályára lépő Spandler Csaba. – A második félidőre tulajdonképpen sort cseréltünk, ugyanakkor nincs mit szépíteni, rosszul játszottunk, amit a rivális gólokkal büntetett. Veszíteni sohasem jó, azonban úgy vagyok vele, jó megtapasztalni, milyen szinten van egy olyan csapat, amely rendszeresen megméreti magát a nemzetközi porondon, sőt, a csoportkörig is eljut. Az edzőtáborban vár még ránk két kemény mérkőzés, vasárnap a német Karlsruhéval, jövő csütörtökön pedig a cseh Jabloneccel játszunk, mindkettőből lehet majd tanulni. Nem akarom a Young Boyst és a Ferencvárost összehasonlítani, de mindenki látja, a Fradi a hazai mezőnyből kiemelkedik, ott van az Európa-liga kieséses szakaszában, és mert szeretnénk közelebb kerülni hozzá, olyan ellenfelekkel érdemes játszani, mint a svájci együttes. Egyébként amikor tavaly itt edzőtáboroztunk, a belga FC Bruges ellen egy nullára elvesztettük az első felkészülési találkozót, mégis nagyon jól kaptuk el a bajnoki rajtot. Legyőztük a Ferencvárost egy góllal, majd a Mol Fehérvárt is ugyanilyen különbséggel vertük, aztán Mezőkövesdről is elhoztuk a három pontot. Nagyon készülünk, hasonló kezdéssel nyilván most is kiegyeznék, azzal a kitétellel, hogy a folytatás utána sokkal jobban alakul...”

Spandler Csaba újra ott akar lenni 
a válogatott keretében (Fotó: Szabó Miklós)
Spandler Csaba újra ott akar lenni a válogatott keretében (Fotó: Szabó Miklós)

Ha valaki nem emlékszik: a Puskás Akadémia egy éve a 19. fordulót követően az első helyen állt, két ponttal előzte meg a Fradit, ám aztán tizennégy bajnokiból csak kettőt nyert meg (nyolc döntetlen mellett négy veresége volt még), és végül bronzérmesként futott be. Amiért nem kell szégyenkezni, de a jó indulás többet ígért.

„Nagyon bízom a csapatban, meg akarjuk mutatni, több van bennünk, mint amit ősszel produkáltunk – folytatta Spandler Csaba. – Jönnek vissza a sérültjeink, a Young Boys ellen majdnem egyéves kihagyás után Jakub Plsek is jól szállt be, de Szolnoki Roland és Posztobányi Patrik felépülése is remekül halad. Mindig jó, ha konkurenciaharc van a posztokon, a szakmai stábnak ilyen tekintetben ősszel nem mindig volt választási lehetősége. Itt, Spanyolországban kifogástalan körülmények között készülhetünk, kiváló pályákon edzhetünk, ha arra van szükség, a taktikai gyakorlásokat nyugodtan meg lehet szakítani, tizenhat-tizenhét fokban biztosan nem fázunk meg. Nagyon jó csapatok választják ezt a környéket edzőtáborozásra, a Bundesligában remeklő Freiburg például tőlünk hárompályányira készül – Sallai Roland meg is látogatott bennünket a pénteki edzésünkön!”

S hogy mi jelent tavaszra extra motivációt Spandler Csabának?

Többek között az, hogy csakúgy, mint tavaly nyáron, az emlékezetes Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt, kiérdemelje Marco Rossi szövetségi kapitány bizalmát.

„Hatalmas élmény volt kerettagként átélni a válogatottal a nyári menetelést, a Németország elleni hazai vagy az Anglia elleni idegenbeli mérkőzést, még akkor is, ha pályára nem léphettem. A csapattársam, Nagy Zsolt személye egyértelműen ösztönöz, hiszen az ő példája is mutatja, kemény munkával a Puskás Akadémiából is lehet valaki stabil válogatott. Ősszel betegség és sérülés miatt esélyem sem volt az újabb meghívóra, de azért dolgozom, hogy a teljesítményemnek köszönhetően Marco Rossi ismét számoljon velem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik