Csak optimistán! Nagy Zsoltnak a sérülés utáni napok voltak a legrosszabbak, de ma már újra bizakodik (Fotó: PFLA.HU)

Három héttel ezelőtt Nagy Zsolt még abban bízott, csapata az első mérkőzésen elszenvedett 3–0-s vereség ellenére kérdésessé tudja tenni a Guimaraes továbbjutását az Európa-konferencialigában, hogy aztán végül húsz percig se tartson neki a találkozó. A július 28-án a Pancho Arénában rendezett összecsapáson – ahogy az várható volt – a portugál együttes próbálta lassítani a játékot, amikor a 17. percben a felezővonal környékén Miguel Magalhaes egy párharcot követően ráesett a felcsúti labdarúgó lábára. A 11-szeres válogatott futballista fájdalomtól eltorzult arccal feküdt a játéktéren, esélye sem volt a folytatásra, hogy aztán kiderüljön: a bal térdében a belső oldalszalag részlegesen elszakadt, ami nagyjából három hónap kihagyást jelent.

„Úgy mentünk bele a mérkőzésbe, hogy bár három-nullás vereséget szenvedtünk Portugáliában, megpróbálunk minél hamarabb betalálni, és akkor lehet esélyünk a bravúrra – ment vissza az időben Nagy Zsolt. Jól is kezdtünk, igaz, a remélt korai gól nem jött, amikor a félpályánál a vendégek egyik játékosa ráesett a kinyújtott lábamra, és azzal nekem véget is ért a találkozó. Egyből éreztem, a térdszalagommal történt valami, ám mert reccsenést nem hallottam, folytatni akartam a játékot. Miután az orvosunk nem engedte, meglehetősen felfokozott idegállapotban ültem le a kispadra, és mert zsibbadt a lábam, sejtettem, gond van, csak nem tudtam, mekkora. Másnap csak sántikálva tudtam közlekedni, ugyanakkor bíztam benne, az MRI-vizsgálat nem mutat teljes szakadást. Ilyen megközelítésből megúsztam, a belső oldalszalagom részlegesen szakadt el, ám amikor azt hallottam, ez a sérülés nagyjából három hónapos kihagyással jár, azonnal arra gondoltam, az nem létezik, hogy ennyi ideig nem futballozhatok! Hogy milyenek voltak a sérülés utáni első napok? Rossz volt a kedvem, úgy éreztem, sötétség van körülöttem. Tisztában voltam vele, november közepén a katari világbajnokság miatt vége az idénynek, vagyis jó esetben csak az utolsó két hétben tudok játszani. És akkor még a válogatottat nem is említettem! A közelmúltban éppen a Nemzeti Sportban nyilatkoztam, remélem, valamennyi kerettagot elkerüli a sérülés, és teljes létszámban tudunk nekimenni az utolsó két Nemzetek Ligája-meccsnek. Nagyon rossz volt azzal szembesülni, éppen én nem lehetek részese a Németország és Olaszország elleni találkozónak, ugyanakkor valamivel később már az lebegett a szemem előtt, hogy a lehető leghamarabb vissza akarok jönni, méghozzá olyan állapotban, mint amilyenben a sérülésem előtt voltam.”

Egy sérülés sohasem jön jókor, pláne, ha egy labdarúgó pályafutása legjobb időszakát éli. Noha lassan már kilenc éve lesz, hogy Nagy Zsolt 2013. október 19-én, húsz­évesen lejátszotta első NB I-es meccsét (3–0-s vereség a Videotontól), igazán stabilan csak 2019-től (ekkor került vissza az NB II-es Csákvártól a Puskás Akadémiához) játszik az első osztályban. A felcsúti klubbal azóta egyszer ezüstérmes, kétszer bronzérmes volt a bajnokságban, 2019. november 15-én, Uruguay (1–2) ellen bemutatkozott a nemzeti együttesben, és bár második és harmadik válogatottsága között majdnem két év telt el, mostanra eljutott oda, hogy a legutóbbi tíz meccsből Marco Rossi szövetségi kapitány csak egyszer nem küldte pályára. A másik kilenc összecsapáson kezdett, Németország (1–1) és Anglia (4–0) ellen be is talált a Nemzetek Ligájában.

„Nagyon rossz kívülről nézni a meccseket, nem mostanában kellett ennyi időt kihagynom– folytatta Nagy Zsolt. – A Ferencváros és a Kisvárda ellen is jól futballoztunk, három forduló után kilenc pontunk is lehetne, de tudom, a futballban nincs értelmük a ha-val kezdődő mondatoknak. Mindenesetre biztató, hogy van tartása a csapatnak, nagyon várom, hogy újra a pályán segíthessek. Négy esztendővel ezelőtt a Csákvár játékosaként már volt ilyen sérülésem, akkor műteni kellett, így hosszabb időt hagytam ki. A lábam egyelőre rögzítő sínben van, egyúttal kapom a különböző kezeléseket, végzem a szükséges gyakorlatokat. Nem roskadtam össze, úgy fogom fel, valamiért így kellett történnie. Mindent megteszek annak érdekében, hogy ne kelljen három hónapot kihagynom, s hogy a Puskás Akadémiába és a válogatottba is a lehető leghamarabb visszatérhessek.”