Puskás Akadémia: A Fradi kezdte a szóváltást - Benczés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 08:32
Nemcsak a pályán, a kispadok előtt is feszült volt a hangulat az 1–0-ra végződő Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzésen.

A hajrában a két kispadon ülők heves szóváltásba keveredtek, majd a sajtótájékoztatón Thomas Doll, a ferencvárosiak vezetőedzője elmondta, nem kollégájával volt gondja, de nehezményezte, hogy a vendégek minden hazai szabálytalanság után lapot reklamáltak.

„Nem mi szóltunk át a másik kispadnak, így nem érzem jogosnak a kritikát – mondta Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője. – A részleteket hagyjuk, a szóváltást nem mi kezdtük, ugyanis először Thomas Doll segítője találta meg a mi kispadunkat, a hangnemet azonban nehéz volt szó nélkül hagyni. Nem hiszem, hogy sportszerűtlen viselkedéséről lenne híres a csapatom, nyugodtan kérdezzék meg az élvonal szereplőit, hogy hány szakembert és játékvezetőt sértettem meg eddig.”

A mérkőzés után a találkozó játékvezetőjével, Erdős Józseffel beszélgetett a felcsútiak edzője, a szakember a két kiállított vendégjátékos, Tamás Márk és Szekeres Adrián piros lapjának jogosságát vitatta a bírónál.

„Teljesen kulturált hangnemben beszélgettünk, de a Szekeres Adrián kiállítására adott indoklást nem tudom elfogadni – folytatta Benczés Miklós. – Tény, a védő megrúgta Leonardo lábát, de úgy láttam, hogy Tóth Balázs is kísérte az akciót, így nem volt egyértelmű gólhelyzet. Egyébként Thomas Doll is odajött hozzánk, és elmondta, szerinte sem ért piros lapot a szabálytalanság.”

Mint arról már beszámoltunk, Thomas Doll a találkozót követően úgy érezte, nem volt sportszerű a Puskás Akadémia mestere.

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ

Ferencváros–Puskás Akadémia FC 1–0 (Mateos 65. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 24 14 7 3 52–29 +23 49
2. Győri ETO 24 12 8 4 40–29 +11 44
3. Haladás 24 11 8 5 34–25 +9 41
4. Videoton FC 24 11 6 7 42–27 +15 39
5. Ferencváros 24 11 6 7 38–32 +6 39
6. Diósgyőri VTK 24 10 9 5 38–30 +8 39
7. Pécsi MFC 24 9 7 8 34–32 +2 34
8. Budapest Honvéd 24 9 6 9 33–29 +4 33
9. Lombard Pápa FC 24 8 6 10 28–35 –7 30
10. Kecskeméti TE 24 7 9 8 30–36 –6 30
11. Újpest FC 24 7 8 9 37–38 –1 29
12. Puskás Akadémia FC 24 7 6 11 31–42 –11 27
13. MTK Budapest 24 6 7 11 30–32 –2 25
14. Mezőkövesd 24 6 5 13 25–41 –16 23
15. MVM Paks 24 4 9 11 28–40 –12 21
16. Kaposvári Rákóczi 24 3 7 14 19–42 –23 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik