Nem bírt egymással a Vasas és a Puskás Akadémia

Vágólapra másolva!
2022.09.03. 16:05
A Vasas FC hazai pályán 1–1-et játszott a Puskás Akadémiával a labdarúgó NB I 7. fordulójában.
Fotó: Földi Imre
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Fotó: Földi Imre A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Vasas FC–Puskás Akadémia FC 1–1
(Holender 28., ill. Zahedi 55.)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1778 néző. Vezette: Bogár Gergő

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

Hetedjére csak sikerül – mondta az Illovszky Rudolf Stadion előtt egy úriember meccsjeggyel a kezében. Kétségtelen, arra nem sokan számítottak a Vasas drukkerei közül, hogy az első hat bajnokin egyszer sem nyer a csapatuk, márpedig ez történt, ráadásul a Puskás Akadémia ellen sem sikerült megtörni az ikszes szériát…

Kuttor Attila, az angyalföldiek vezetőedzője kissé felforgatta együttesét a Ferencváros elleni hétközi, 1–0-ra elveszített bajnokihoz képest csak öten maradtak a kezdőben, Jova Levente, Otigba Kenneth, Berecz Zsombor, Szilágyi Szabolcs és Holender Filip. A 18 éves Szilágyi Szabolcs mellett a másik fiatalt, a sérülés miatt legutóbb három hete pályára lépő belső védőt, a 20 esztendős Iyinbor Patrickot is bevetette a szakmai stáb. Az első percekben azonban a hazaiak alig lépték át a felezővonalat, a vendégek a legtöbbször eredményesen alkalmazták a letámadást, igaz, nagy helyzetig nem jutottak el. Mindettől függetlenül a piros-kékek szerezhettek volna vezetést, de Szilágyi Szabolcs nagy helyzetben méterekkel a kapu felé lőtt, majd a kezdőcsapatban először helyet kapó Novothny Soma veszélyeztetett fejjel. Holender Filip viszont már nemcsak veszélyeztetett, hanem eredményes is volt: Géresi Krisztián passza után a léc alá vágta a labdát a 16-szoros válogatott támadó – és hogy jó húzás volt megszerezni a 28 éves labdarúgót, arra bizonyíték, hogy már harmadik gólját szerezte.

Ezután kissé leült a mérkőzés, így az is érdekelte a szurkolókat, hogy a stadion felett áthúzó repülőgépeket nézzék, ellenben akkor mindenki a pályára szegezte a tekintetét, amikor Holender Filip lövése után Tóth Balázs védett óriásit az 55. percben – és milyen a futball, ahelyett, hogy a piros-kékek megduplázták volna előnyüket, az ellentámadásból egyenlítettek a felcsútiak, s Sahab Zahedi lőtt szép gólt. Az iráni légiós az utóbbi három bajnokiján másodszor volt eredményes, ugyanis Debrecenben, az 1–1-re végződő bajnokin is betalált.

Kiss Tamás is kilőhette volna a jobb alsó sarkot, de tévedett néhány centit – húsz perccel a vége előtt fordíthatott volna a vendégcsapat. Majd érdekes szituációnak lehettünk szemtanúi: Batik Bence és Hidi Patrik harcolt a labdáért, két olyan futballista, aki a nyáron hagyta el a Budapest Honvédot, s mindketten betöltötték a csapatkapitányi pozíciót… A hajrára még maradt izgalom, Silye Erik lőhette volna ki a kapu bal oldalát, de Tóth Balázs újfent nagyot nyújtózkodott, az eredmény azonban nem változott, maradt a döntetlen, így két rossz sorozat sem szakadt meg: a Vasas hetedik bajnokiján is nyeretlen maradt, míg a felcsútiak legutóbb február 6-án nyertek idegenben (Mezőkövesden 2–1-re), az azóta lepörgött hét hónap alatt kilenc döntetlen (!) és két vereség áll az együttes neve mellett.

A Vasas-drukker pedig továbbra is abban bízhat, hogy nyolcadjára csak sikerül – jön az Újpest elleni meccs.

KISS TAMÁS ÉS NOVOTHNY SOMA ÉRTÉKELÉSE


NB I, 2022–23, 7. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 2., péntek
Mezőkövesd–Zalaegerszeg 0–5
Mezőkövesd, Városi stadion
Erdős József
1200
Szeptember 3., szombat
Kecskeméti TE–Paks 3–1
Kecskemét, Széktói StadionCsonka Bence
2124
Vasas FC–Puskás Akadémia 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stdion
Bogár Gergő
1778
Debrecen–Mol Fehérvár 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionKarakó Ferenc
5014
Szeptember 4., vasárnap
14.45: Kisvárda–Honvéd (Tv: M4 Sport+)
Kisvárda, Várkerti Stadion
17.30: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Az állás
1. Kisvárda 6 4 2 16– 8 +8 14
2. Ferencvárosi TC 4 4 9– 1 +8 12
3. Kecskeméti TE 7 3 3 1 10– 6 +4 12
4. Zalaegerszegi TE 6 3 1 2 13– 9 +4 10
5. Puskás Akadémia 7 2 4 1 7– 5 +2 10
6. Paksi FC 6 2 2 2 12–13 –1 8
7. Debreceni VSC 7 1 4 2 10–13 –3 7
8. Mol Fehérvár 6 2 4 7–11 –4 6
9. Budapest Honvéd 6 1 2 3 6–12 –6 5
10. Mezőkövesd 7 1 2 4 8–15 –7 5
11. Vasas FC 7 5 2 6– 8 –2 5
12. Újpest FC 5 3 2 4– 7 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik