Kikapott odahaza az Újpest, és az NB I sereghajtója lett

BORSOS LÁSZLÓ (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)BORSOS LÁSZLÓ (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)
Vágólapra másolva!
2021.08.22. 18:04
null
Croizet (fehérben) szerzett egy lesgólt, majd adott egy gólpasszt (Fotó: Balogh László)
Az Újpest hazai pályán hiába vezetett az MTK Budapest ellen, a vendégek győztesen távoztak a helyzetek garmadáját kihagyó lila-fehérek otthonából a labdarúgó NB I 4. fordulójában rendezett bajnokin.

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

Újpest FC–MTK Budapest 1–2 (0–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1866 néző. Vezette: Bognár T.
Gólszerző: Tallo (66.), ill. Miovszki (71.), Vancsa Z. (90+2.)

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

 

„Azt hittem, többen lesznek...” – mondta sóhajtva a lila-fehérbe öltözött kamasz, amikor odaért a Szusza Ferenc Stadion hazai jegypénztárához.

Szó, mi szó, szerény érdeklődés jellemezte az Újpest és az MTK 221. párharcát, a szebb időket is megélt fővárosi egyesületek mérkőzését. Az idénybéli első bajnoki győzelmére törő házigazda a Dániába szerződő Vincent Onovo hiányában a négy tétmérkőzés után visszatérő Stieber Zoltánnal a kezdőben állt fel, ő a támadók mögött visszavonva játszott, míg a túloldalon az volt némileg meglepő, hogy Giovanni Costantino vezetőedző a három- helyett a négyvédős felállást választott, s az eredetileg középhátvéd Varju Benedek a hátsó alakzat jobb szélén kezdett.

Továbbá az is váratlan volt, hogy az előző fordulóban a Kisvárda ellen visszafogottan teljesítő kék-fehérek kezdték aktívabban a találkozót, s Bojan Miovszki révén már az 5. percben bevették Banai Dávid kapuját – lesről. Már-már komikus volt, hogy mintegy két percet állt a játék, amíg a VAR-szobában videóztak, de végül az első blikkre is jónak tűnő ítélet született, Bognár Tamás nem adta meg a gólt.

Azt csak remélhetjük, hogy nem a labdarúgók képessége volt az akadálya, hanem sokkal inkább az újpesti pályát is sújtó gombás fertőzés miatt rossz állapotú gyep volt az oka annak, hogy nem alakult ki látványos játék, a passzok gyakran pontatlanok voltak. Az Újpest átvette a kezdeményező szerepét, a 13. percben Yohan Croizet lőtt alig a bal alsó sarok mellé, míg a 28. percben Junior Tallo bal felső sarokba tartó lövése után védte a labdát Milan Mijatovics. A vendégeket irányító olasz edző olyannyira elégedetlen volt csapata játékával, hogy a 35. percben cserére szánta rá magát, beküldte a finn válogatott Nikolai Alhót, s védekezésben ötvédős hadrendre állt át. Néhány másodperccel később kevés híján Junior Tallo hozta rá a frászt, ám az újpestiek középcsatára négy méterről elpuskázta ordító helyzetét.

A szünetben a combizomsérülés miatt harcképtelen Giorgi Beridze lépett oda az öltözőfolyosóba igyekvő Junior Tallóhoz, s viccesen odaszúrta neki, miként kellene befejezni az akciókat. Az elefántcsontparti támadó a tanácsot megfogadva a 47. percben kilépett a védők közül, majd ziccerben – tőle szokatlan módon – lepasszolta a labdát a középen érkező Yohan Croizet-nak, aki nem hibázott – csakhogy lesről indult, s emiatt újabb percekig tartó videózás után érvénytelenítették a gólt. A 66. percben fordított volt a leosztás, a francia cselezett, majd lőtt erősen középre, ahol Tallo érkezett, s a kapuba lőtte a labdát, megszerezve ezzel a megérdemelt vezetést az Újpestnek.

Ám nem sokáig örülhettek a lilák, kósza, távoli MTK-szabadrúgás után Bojan Miovszki egyenlített. Ezután megélénkült a játék, a vendégek is nagyobb elánnal mentek előre, s a hosszabbításban jött a csattanó: a mindvégig gyengén futballozó vendégek a csereként beszálló 16 éves Vancsa Zalán góljával megnyerték a mérkőzést! Az MTK-kispadon helyet foglalók örömükben a pályára rohantak, alig hitték el, hogy három ponttal gazdagodnak, míg az újpestiek bánkódtak, amiért kiengedték kezükből a meccset, s a 4. forduló után sincs még győzelmük, az utolsó helyen állnak a tabellán.

NB I, 2021–2022, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 21., szombat
Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE 1–2 Debrecen, Nagyerdei StadionKarakó Ferenc
4800
Mol Fehérvár FC–Kisvárda 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Berke Balázs
2429
Budapest Honvéd–Paksi FC 3–1
Budapest, Bozsik Aréna
Pintér Csaba
2411
Augusztus 22., vasárnap
Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr 0–0
Mezőkövesd, Városi StadionBogár Gergő
700
Újpest FC–MTK Budapest 1–2Budapest, Szusza Ferenc StadionBognár Tamás
1866
2022. január 26., szerda
19.00: Puskás Akadémia–FerencvárosFelcsút, Pancho Aréna
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 4 3 1 7–5 +2 9
2. MTK Budapest 4 2 1 1 5–4 +1 7
3. Mezőkövesd 4 2 1 1 7–8 –1 7
4. Puskás Akadémia 3 2 1 6–8 –2 6
5. Debreceni VSC 4 1 2 1 10–8 +2 5
6. Mol Fehérvár 3 1 2 4–3 +1 5
7. Paksi FC 4 1 1 2 12–10 +2 4
8. Zalaegerszegi TE 4 1 1 2 6–8 –2 4
9. Budapest Honvéd 4 1 1 2 5–7 –2 4
10. Ferencvárosi TC 2 1 1 5–3 +2 3
11. Gyirmót FC Győr 4 3 1 3–4 –1 3
12. Újpest FC4225–7–22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik