Hornyák Zsolt számára nagyon feszült volt a Paks elleni mérkőzés (Fotó: Földi Imre)


Hornyák Zsolt,
a Puskás Akadémia vezetőedzője a következőket mondta:

„Kicsit passzívak voltunk az első tizenöt percben, mintha féltünk volna az ellenféltől. Aztán elkezdtünk dominálni és nagyon sok gólhelyzetet alakítottunk ki. Nagyon jó akciókat vezettünk az után is, hogy kettő-nullás előnybe kerültünk. Viszont a második félidőben folytattunk a sok helyzet nem kihasználását, a Paks ezt megbüntette, és visszajött a meccsbe. Csalódott vagyok amiatt, hogy a gólhelyzetek kihasználása minimális volt, három, négy gólt még tudtunk volna rúgni a százszázalékos helyzetekből, de az utolsó passzokat elhibáztuk. Feleslegesen hagytuk drámaivá válni a mérkőzést. A nézők szemszögéből lehet, hogy jó mérkőzés volt, számomra nagyon feszült. A küzdelemért jár a dicséret a csapatomnak, de ezt a meccset már akár az első félidőben lezárhattuk volna.”

Bognár György, a Paks vezetőedzője így látta a találkozót:

„Az első félidőben elég nagy előnyt kapott a kettő-nullával a hazai csapat. Kontrákra rendelkeztek be, mi megpróbáltunk az ellenfél térfelén játszani, de gyors kontrákat vezettek, amik elég hatékonyak voltak. A kétgólos hátrány után azt gondoltuk a szünetben, mindent egy lapra teszünk fel, még nyíltabban játszunk, s ez be is jött. A második félidőben akár meg is fordíthattuk volna ezt a meccset.”

Hozzátette, gyakorlatilag az első félidőben az történt a pályán, amit szerettek volna, jól működött az egész pályás letámadás, a labdaszerzés, de a kapu előtt nem voltak elég hatékonyak. 

 

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Paksi FC 3–2 (2–0)

Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögöttVezette: Káprály M.
Gólszerzők: Mance (22.), Kiss T. (24.), Plsek (81.), ill. Böde (68.), Hahn (75. – 11-esből)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!