Hosszabbított Szuhodovszkival a KTE (Fotó: KTE)

Szuhodovszki Soma 2021 nyarán igazolt Kecskemétre, már a másodosztályban is alapember volt, a feljutást követően pedig nagy szerepe volt abban, hogy csapata most a második helyen áll. Augusztusban a Puskás Akadémia ellen megszerezte első élvonalbeli gólját, amelyet a hónap találatának választottak. 

Összesen 56 alkalommal lépett pályára ez idő alatt, 7 gólt szerzett és 6 gólpasszt adott.

„Jól érzem magam a KTE-nél, igazából ez a legfontosabb. Ez alatt a másfél év alatt olyan szakmai munkát kaptam, illetve olyan fejlődési lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok. Ez döntő szerepet játszott abban, hogy továbbra is a KTE mellett köteleztem el magam. Már most is vannak nagyon szép emlékeim, ilyen a Vasas elleni debütálás, vagy a Puskás Akadémia ellen szerzett gólom, de a Fradi legyőzését sem hagynám ki a sorból, hiszen ebben a szezonban mi tudtuk őket először megverni a bajnokságban. Őszintén megvallva, már nagyon várom a felkészülést, most is külön munkát végzek, hiányoznak a mindennapok. Még nagyobb melót szeretnék beletenni a közösbe, biztos vagyok benne, hogy ehhez a többiek is így állnak. Amennyiben mindenki a legjobbját nyújtja, akkor egyénileg és csapatszinten is hasonlóan jól sikerülhet a tavaszunk, mint az őszünk. Először bebiztosítva azt, hogy jövőre is NB I-es csapat legyünk, majd remélhetőleg akár merészebb célokért is küzdhetünk még” – mondta Szuhodovszki klubja honlapjának.