NB I: Ha így folytatja, Corbu válogatott labdarúgó lesz – Hornyák

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2022.02.07. 09:17
null
Corbu Marius (háttal, balról a harmadik) teljesítményét is kiemelte Hornyák Zsolt a Mezőkövesd elleni győzelem után (Fotó: Meder István)<br />
A labdarúgó NB I 19. fordulójában, vasárnap a Puskás Akadémia 2–1-re győzött Mezőkövesden, és ezzel élre állt a tabellán – lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a szakvezetők!


MEZŐKÖVESD–PUSKÁS AKADÉMIA 1–2

SUPKA ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője

– A fogadkozások ellenére gyengén játszott a csapata – milyennek látta a produkciót a kispadról?
– Nincs mit szépíteni, valóban nem az történt, amit elterveztünk, sajnos a mostani játék még a téli felkészülés hiányosságait hozta elő. Fizikailag, mentálisan jobb volt az ellenfél, ráadásul ismét jött a hiba, s már a tizenötödik percben hátrányba kerültünk.

– A hetvenedik perctől mégis sokkal többet dolgoztak a játékosai, mint az azt megelőző időszakban. Ez minek volt betudható?
Leginkább a cseréknek, akik hamar felvették a ritmust, és annak, hogy sikerült szépíteni. Ez kellő erőt adott ahhoz, hogy elhiggyék a játékosok, talán egyenlíteni is lehet. Ám ez is csak fellángolás volt, el kell ismerni, ellenfelünk sokkal előrébb jár, mint mi.

– Leginkább a bal oldali védekezéssel volt baj – egyetért ezzel?
Hiba lenne Denis Granecny nyakába varrni az első gólt, ugyanis sem az előtte játszó középpályás, sem a belső védők nem segítették. Azon kell dolgoznunk, minél előbb utolérjük magunkat, ha sikerül, az eredmények sem maradnak el.

HORNYÁK ZSOLT, a Puskás Akadémia vezetőedzője

AZ ELSŐ CSÁNGÓ LEHETNE A VÁLOGATOTTBAN

A 19 éves Corbu Marius Erdélyből, magyarcsügési székely-csángó családból származik, 2020-ban Csíkszeredából került a Puskás Akadémiához. Korábban a Nemzeti Sport is írt róla, hogy bár román korosztályos válogatott – amellett, hogy román és magyar kettős állampolgár –, ha rajta múlik, a felnőttek között a magyar válogatottban szerepel majd. Ő lehetne a magyar válogatott történetének első csángó származású játékosa. A támadó középpályás 2020 augusztusában debütált az NB I-ben, azóta 38 meccsen négy gólt szerzett az élvonalban. P. K.

– Könnyedén, szinte erőlködés nélkül nyert a csapat.
– Valóban így történt, nehezebb meccsre számítottam. A játékosaim már az első félidőben egyértelművé tették, ezt a mérkőzést nem veszíthetik el. Úgy is hittek a győzelemben, hogy tudták, Libor Kozákra és a meccs előtt beteget jelentő Mohamed Mezgranira nem számíthatunk. Azonban olyan egységes most a csapat, hogy ezeken a gondokon is túl tudták tenni magukat.

– Miért nem sikerült az első félidőben eldönteniük a három pont sorsát?
– A helyzeteink megvoltak, talán a kapu előtti összpontosítással akadtak bajok, s bár szépített a hazai együttes, éreztem, hogy miénk lesz a győzelem.

– Több játékosa remek teljesítményt nyújtott. Nyilvánosan nem szokott dicsérni, mégis mi a véleménye Alexandru Baluta és Yoëll van Nieff teljesítményéről?
– Mind a ketten nagyszerűen futballoztak, de ide sorolnám még Corbu Mariust is, aki szintén a csapat egyik legjobbja volt. Ha így folytatja, válogatott labdarúgó lesz belőle, ráadásul neki egyáltalán nem kérdés, melyik címeres mezt választja…


NB I, 2021–2022, 19. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Február 4., péntek
MTK Budapest–ZTE FC 0–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKáprály Mihály
1671
Február 5., szombat
Kisvárda–Budapest Honvéd 3–2 Kisvárda,Várkerti StadionBognár Tamás
2100
Gyirmót–Újpest 1–0 Gyirmót,Alcufer StadionCsonka Bence
1420
Mol Fehérvár FC–DVSC 1–2
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBogár Gergő
2065
Február 6., vasárnap
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 1–2
Mezőkövesd,Városi StadionBerke Balázs
600
Ferencváros–Paks 0–3Budapest,Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
6805
AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 19 12 4 3 29–19 +10 40
2. Ferencvárosi TC 19 12 2 5 33–16 +17 38
3. Kisvárda 19 11 5 3 34–19 +15 38
4. Mol Fehérvár 19 8 5 6 24–21 +3 29
5. Paksi FC 19 8 3 8 48–38 +10 27
6. Zalaegerszegi TE 19 7 5 7 29–36 –7 26
7. Mezőkövesd 19 6 5 8 21–30 –9 23
8. Debreceni VSC 19 5 7 7 32–30 +2 22
9. Budapest Honvéd 19 6 2 11 32–36 –4 20
10. Gyirmót FC Győr 19 5 5 9 19–28 –9 20
11. Újpest FC 19 4 5 10 24–32 –8 17
12. MTK Budapest19 441114–34–2016

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik