NB I: az Újpest állítja, álhír, hogy három átigazolási időszakból is kizárnák

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.17. 19:06
null
Souleymane Diarra 2015-ös szerződtetése kapcsán támadja a szélső korábbi marokkói klubja az Újpestet (Fotó: Korponai Tamás)
Kétszer is ugyanabba a folyóba léphetett az Újpest FC? – legalábbis erre utal a Marokkóban megjelent hír, mely szerint három átigazolási időszakból is kizárhatja a lila-fehéreket a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA). A 20-szoros magyar bajnokot azzal vádolja a helyi élvonalban szereplő Vidad AC, hogy 2015-ben szabálytalanul szerződtették a klubtól a mali válogatott Souleymane Diarrát. A Megyeri útiak a Nemzeti Sport Online megkeresésére kijelentették, a FIFA-tól nem kaptak hivatalos tájékoztatást sem az állítólagos vizsgálatról, sem szankcióról.


„A magyar futball mindig is képes volt abszurd történeteket produkálni. Most belga közreműködéssel lehetünk szemtanúi az elmúlt évek egyik legfurcsább átigazolási történetének, aminek az lett a vége, hogy a FIFA egy évre kizárta az Újpestet az átigazolásból” írta a Nemzeti Sport 2016 júliusában, amikor hivatalossá vált a Megyeri útiak – a labdarúgó NB I-ben egy bajnokin pályára lépő Darwin Andrade szerződtetése miatt kapott – büntetése.

Darwin Andrade egyetlen meccsen lépett pályára az Újpestben, ám két átigazolási időszakban sem szerződtethetett a megszerzése miatt új játékost a klub (Fotó: Szabó Miklós)
Darwin Andrade egyetlen meccsen lépett pályára az Újpestben, ám két átigazolási időszakban sem szerződtethetett a megszerzése miatt új játékost a klub (Fotó: Szabó Miklós)

Andrade átigazolását 2014 februárjában jelentette be az Újpest FC, a játékengedélyét azonban hónapokig nem kapta meg. A szélső jogi vitába keveredett az Újpestet megelőző csapatával, a La Equidaddal. A kolumbiai klub közölte, még élő szerződése volt a játékossal, aki engedély nélkül érkezett Európába, és írt alá a Megyeri úton. Andrade csak a 2014–2015-ös idény rajtjára kapott ideiglenes játékengedélyt, nyáron mutatkozott be az Újpestben, majd alig egy héttel július 31-ii debütálása után tovább is állt az akkor még a lila-fehérekhez hasonlóan a Duchatelet-család érdekeltségébe tartozó Standard Liege-hez. Csakhogy a FIFA végül a La Equidadnak adott igazat, majd a CAS helyben hagyta az ítéletet, így 2016–2017-ben az Újpest nem igazolhatott új játékost.

Most a marokkói le360.ma című sportlap számolt be arról, hogy hasonló sors – az átigazolási piacról való kizárás – várhat Roderick Duchatelet klubjára. Ezúttal az NB I-ben 39-szer pályára lépő Souleymane Diarra esetében vetődött fel, állítólag korábbi klubja, a marokkói élvonalban szereplő Vidad AC engedélye nélkül érkezett Magyarországra.

A lap beszámolója szerint a Vidad 500 ezer dollárt kért az Újpesttől a 2015 augusztusában bejelentett, akkor 21 esztendős, de már mali felnőttválogatott Diarra játékjogáért, a lila-fehérek azonban ezt az összeget nem fizették ki. A miértre nem térnek ki a beszámolók.

A jobbszélső bemutatkozása valóban elhúzódott. Az Újpest FC hivatalos honlapján 2015. augusztus 26-án jelent meg a hír a futballista szerződtetéséről. A transzfer részleteiről csak egy információt osztottak meg, a megállapodás hosszát. „Klubunk 3 éves szerződést írt alá a jobblábas játékossal, aki megfordult az AS Real Bamako és a Wydad Athletic Club Casablanca csapatánál is” – írta az ujpestfc.hu az alábbi képmentésen is látható bejelentésben.

A Diarra bejelentéséről szóló hír (Forrás: Blikk/ujpestfc.hu)
A Diarra bejelentéséről szóló hír (Forrás: Blikk/ujpestfc.hu)

Csakhogy a hetek teltek és Diarra pedig nem kapott lehetőséget a csapatban, még csak Nebojsa Vignjevics akkori vezetőedző meccskeretébe sem került be. Nem is kerülhetett, ugyanis problémák adódtak a papírjaival. Az MLSZ adatbankja szerint 2015. október 6-tól lett csak az Újpest FC igazolt labdarúgója. A klub akkori ügyvezetője, Gyarmati Eszter aznso.hu-n november 13-án megjelent interjúbanismerte el a gondokat, azok állítólagos megoldása után.

„Télen ismét csatlakozik a csapathoz a nyáron szerződtetett mali középpályás, Souleymane Diarra. Neki problémái voltak a játékengedélyével, ezért nem szerepelt eddig. Most már megvan az engedélye, de a napokban válogatott kötelezettségei miatt elutazik – bár ma még edzett a csapattal –, és csak a téli felkészülés kezdetére kell visszatérnie, az őszi szezon közben nem kezdi el a csapatba építését Nebojsa Vignjevics vezetőedző.Gyarmati Diarráról elmondta, számítottak arra, hogy elhúzódik az ügye, miután korábbi klubjával nézeteltérése támadt a szerződése kapcsán– írtuk az ügyvezetőtől kapott információk alapján.

Diarra végül 170 nappal a bejelentése után játszotta le az első hivatalos magyarországi meccsétaz Újpest B-csapatában a Cigánd ellen 3–0-ra elvesztett harmadosztályú bajnokin.

Diarra Kassai Viktor ítéletével nem ért épp egyet a 2016-os őszi, Ferencváros elleni derbin. A találkozón az Újpest első gólját szerezte a szélső (Fotó: Hegedüs Gábor)
Diarra Kassai Viktor ítéletével nem ért épp egyet a 2016-os őszi, Ferencváros elleni derbin. A találkozón az Újpest első gólját szerezte a szélső (Fotó: Hegedüs Gábor)

Amilyen vontatottan indult a történet, annyira jól alakult a folytatás. A néha kissé lobbanékony természetű futballista agilis cseleivel igazi közönségkedvenc lett a fővárosiaknál. Összesen 51 tétmérkőzésen viselte az Újpest FC szerelését, hat gólt szerzett és nyolc gólpasszt osztott ki, igaz, két piros lapja is volt, az elsőnél ötmeccses eltiltást kapott, mert meglökte a játékvezetőt(az esetről bővebben itt olvashatnak – a szerk.).Egyik, ha nem a legjobb magyarországi mérkőzése a Groupama Arénában lejátszott derbi volt 2016 szeptemberében, amikor az Újpest 3–3-ra végzett a Ferencvárossal. Diarra az első gólt szerezte és a későbbiekben is kulcsfigura volt.

A középpályást 2017 nyarán előbb kölcsönadta az Újpest az RC Lensnek, majd egy évvel később el is adta a francia másodosztályú klubnak, a mai napig nyilvánosságra nem hozott összegért cserébe. A mali szélső összesen két idényt húzott le a Ligue 2-ben, 2019 nyarán a török élvonalbeli Gaziantep egymillió eurót fizetett érte, amelynél 24 bajnokit és két gólt követően 2020 szeptemberében felbontották a szerződését – jelenleg szabadügynök.

Diarra bemutatkozása sokáig húzódott, ám remek megoldásairól legalább olyan emlékezetes maradt a Megyeri úton, mint a játékengedélye körüli kérdőjelekről (Fotó: Török Attila)
Diarra bemutatkozása sokáig húzódott, ám remek megoldásairól legalább olyan emlékezetes maradt a Megyeri úton, mint a játékengedélye körüli kérdőjelekről (Fotó: Török Attila)

A szintén marokkói Al Ahdath Al Maghribia című napilap idén január 11-én számolt be arról, hogy információik szerint az Újpest a FIFA-szankciók miatt „sarokba szorulva” tárgyalást kezdeményezett a Vidaddal arról, hogy három részletben mégis kifizetné a korábban kért 500 ezer dolláros átigazolási díjat.

Míg anno az Andrade-üggyel járó szankcióról beszámolt a FIFA honlapja is, ezúttal a nemzetközi szövetség honlapján publikált fegyelmi határozatok között egyelőre nem látni az Újpestet sújtó, a marokkóiak által hivatkozott döntést. Egy másik – talán fontos – különbség a két ügymenet hosszában rejlik, míg Andrade esetében bő másfél év alatt döntésre jutottak a hivatalos szervek, addig Diarra átigazolása már több mint öt éve történt...

Kerestük a Megyeri úti klubot, amelynél álhírnek nevezték a megjelenteket. Továbbá megjegyezték, hogy Diarra ügye évről évre szóba kerül az afrikai sajtóban, ám eddig nem kaptak hivatalos megkeresést a FIFA-tól ezzel kapcsolatban, így nem is foglalkoznak az üggyel.

A labdarúgó NB I-ben a 9. helyen telelő lila-fehérek a mostani átigazolási időszakban nem jelentettek be új játékost. Igaz, az idény előtti meccseken több próbázó is pályára lépett a télen kinevezett német vezetőedző, Michael Oenning csapatában.

Az Újpest FC négy felkészülési mérkőzést játszott a tavaszi idény rajtja előtt, a másodosztályú Gyirmót FC Győrt 2–1-re legyőzte, ezt követően a Honvédtól 3–2-re, az ETO FC Győrtől 3–0-ra, a Puskás Akadémiától 5–0-ra kapott ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik